Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Akár egy ijesztő sc-fi vagy horror előzeteséből is vehették volna a képeket és a hangokat az Apple rövid reklámfilmjéhez, amely az iPhone 7 érkezését harangozza be.
Pénteken már kapható lesz az iPhone 7 – hazánkban jövő hét pénteken, méghozzá a világon a legdrágábban –, ezért az Apple csinált egy kis hangulatkeltő beharangozót. A sci-fi és horror filmek előzeteseire emlékeztető képi megoldások és hangeffektek persze a sötétségre alapoznak, hiszen dizájnban az új fekete borítás, a Jet Black az újítás.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.