„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Előfizetői számát kilenc hónap alatt több mint 60 százalékkal növelte a világ legnépszerűbb streaming zeneszolgáltatása, a Spotify. Most érte el a mérföldkövet: 50 millióan fizetnek a reklámmentes zenehallgatásért.
Nem semmi, amit a Spotify az elmúlt hónapokban produkált. A világ legnépszerűbb streaming zeneszolgáltatásáról tavaly nyáron még azt írtuk, hogy ugyan szép az álomhatár, vagyis a 100 milliós felhasználói bázis elérése, de van egy kis gond vele: ebből csak 30 millióan fizetnek a szolgáltatásért. Ehhez képest a Spotify bejelentette: elérték az 50 millió előfizetőt, ami nagyon komoly fejlődés.
Az elmúlt 9 hónap sikerében biztosan közrejátszik, hogy már körülbelül 400 forintos havidíjért is lehet reklámmentesen zenét hallgatni a Spotify-on.
Úgy tűnik tehát, hogy az Apple Music hiába fejlődik gyorsan – decemberben már 20 millió fizetős felhasználója volt a riválisnak –, jó ideig még a Spotify lesz a piacvezető.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.