Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Stanley Kubrick megálmodta, James Bond villantotta, Leonyid Brezsnyev megrendelte, és... az egészséges életmód mai megszállottai használják. Így is összefoglalható a LED-kijelzővel működő órák története. A kezdetek a legendás 2001: Űrodüsszeia című filmhez nyúlnak vissza. Történt, hogy a rendező, Kubrick 1966-ban több céget is felkért, hogy tervezzen futurisztikus digitális órát leendő sci-fijéhez. A nyertes az amerikai Hamilton Company asztali modellje lett. Ez az épp fél évszázada elkészült prototípus adta aztán az ötletet, hogy érdemes lenne csuklón hordható változatban is kipróbálni az új órát. A miniatürizálás nyomán így született meg 1970-re a Pulsar.
A modell pedig, szinte még piacra kerülése előtt, egy másik film révén médianépszerűségre is szert tett. Ezzel a karórával a csuklóján ébredezett alkalmi olasz szeretője karjaiban a 007-es ügynök a James Bond-széria nyolcadik filmje, az 1973-as Élni és halni hagyni kezdő képsoraiban. A nézők közül kevesen tudták, hogy a Roger Moore által látványosan megnézett, gombnyomásra felvillanó piros számjegyeket mutató szerkezet nem egy újabb kitalált ügynökkütyü, hanem az akkoriban létező egyik legmenőbb technikai újdonság. Kifejlesztése nem is kevés fejtörést okozott a mérnököknek. Mert bár manapság a LED fogalma összeforrt a takarékossággal, akkoriban ennek épp az ellenkezője volt a helyzet. Az eleinte csak piros fénnyel világító kijelzők olyan sok áramot fogyasztottak, hogy megoldhatatlan volt az idő állandó kijelzése. A számlap sötét maradt, és a számjegyek is csak gombnyomásra, néhány másodpercre villantak fel.
Roger Moore mint James Bond és órareklám. Nem kitalált ügynökkütyü
hvg
Az 1970-es bemutató így is akkora siker volt, hogy mások mellett olyan hírességek rendeltek azonnal a Pulsarból, mint az iráni sah, a jordán király, Richard Nixon amerikai elnök, Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár – és Roger Moore. Két évet kellett azonban várniuk, mire a mérnökök az eredeti 44-ből egyetlen áramkört csináltak az órában, így a kereskedelmi forgalomba hozott változat – két elemmel – immár egy egész évig működőképes volt. Feltéve, hogy naponta legfeljebb 25-ször ellenőrizték rajta a pontos időt. A szerkezet különlegessége nem csupán abban állt – hangsúlyozzák óratörténészek –, hogy elsőként mutatta az időt digitális számjegyekkel, hanem abban is, hogy egyetlen mozgó alkatrész sem volt benne. Ekkortól vált elterjedtebbé az is, hogy például a fél négy előtt 5 percet tizenöt huszonötnek mondják.
A Pulsar első, 18 karátos aranyváltozatáért 2100 dollárt kértek (egy új autó árát), de hamarosan kijött a tizedannyiba kerülő acéltokos verzió is. Az óriási kereslet (eleinte állítólag tízezret is eladtak belőle havonta) hamar megcsappant, amikor a versenytársak megjelenésével nyolcvan modell is piacra került. Hiába csökkent azonban a LED-órák ára 20, majd 10 dollár alá, az évtized derekán megadta nekik a kegyelemdöfést a sokkal takarékosabb, az időt folyamatosan mutató, folyadékkristályos (lcd) kijelzők megjelenése.
Az ennek köszönhetően világszerte tízmilliós eladásokat produkáló – kis híján a mechanikus órákat is elsöprő – kvarcórák dömpingje hatására a Hamilton 1977-ben bedobta a törülközőt. A Pulsar márkanév egy japán konkurenshez, a Seikóhoz került, maga a cég pedig évekkel később a svájci Swatchhoz. Mindkét új tulajdonosnak köze maradt egyébként James Bondhoz: a titkos ügynök később hol a Seiko, hol az 1998-tól szintén a Swatchhoz tartozó Omega karóráival villogott a vásznon. Az eredeti szériák értékesebb Pulsarjai pedig ma már több tízezer dollárért tűnnek fel aukciókon.
Az utóbbi évtizedben azonban újra megjelentek a fénykibocsátó diódákkal szerelt órák. Egyrészt az 1990-es évek derekán sikerült a piros mellett immár mindenféle színben előállítani a LED-fényt, másrészt pedig e fényforrások ára, mérete és fogyasztása is drasztikusan csökkent az elmúlt években. E piac szereplői részben a hetvenes évek iránti nosztalgiát meglovagoló replikagyártók, de a LED ma már megtalálható a szilikon sportkarkötőkben éppúgy, mint a divatórák nagy részében, olykor egészen zavarba ejtő dizájnnal. Népszerűsége bizonyára összefügg azzal, hogy az olcsó diódákkal különösebb szerkezeti bravúrok nélkül lehet látványos, meglepő megoldásokat produkálni, az elegánstól az extravagánsig. A különféle színekben villódzó pöttyökkel, pontokkal, szaggatott és folytonos vonalkákkal operáló minimalista változatokon túl vannak sugárzásmérőt imitáló kijelzős, de labirintust vagy kezdetleges űrjátékot idéző kütyük is.
