Ha csak fél perccel előbb vagy később érkezik az a bizonyos aszteroida, akkor talán ma is a dinoszauruszok uralnák a Földet – állítják 65 és fél millió évvel ezelőttre visszatekintve brit őslénykutatók.
Csak néhány másodpercen múlt, hogy nem alakult egészen másképpen bolygónk fejlődése, állítja Alice Roberts brit professzor és több tudóstársa. Az a bizonyos, 10-15 kilométer átmérőjű kisbolygó, amely megváltoztatta a Föld történetét, 65 és fél millió évvel ezelőtt csapódott be a ma Mexikói-öbölként ismert térségbe. A sok százmillió atombombányi erejű ütközés 180 kilométer széles krátert hagyott maga után. A Földön akkor élő állatok háromnegyede pusztult el néhány hónapon belül, és kihalt a dinoszauruszfajták többsége is. Az őshüllők eltűnése után gyors szaporodásnak indultak az emlősök – végeredményben ezzel nyílt meg az út az ember megjelenése előtt is.
Az irídiumban gazdag aszteroida a Föld egy olyan pontját találta el, ahol a sekély vízréteg alatt kénben gazdag kőzetek helyezkedtek el – ezt a véletlent tartják Robertsék a pusztulás fő okának. Még a kőzetek is elpárologtak, és néhány nap alatt több mint 100 milliárd tonna, szulfátokban gazdag por szállt fel több kilométeres magasságba. A szulfátok, azaz a kénsav sói az üvegházhatás ellenkezőjét okozzák: visszaverik a bolygónk felé tartó napsugarakat. Olyannyira, hogy két évig éjszaka uralkodott a Földön. Néhány hónap alatt 20 fokkal zuhant a Föld átlaghőmérséklete, majd évekig alacsony, sok helyen a fagypontnál is hidegebb szinten maradt. A legnagyobb pusztítást a szárazföldek belsejében okozta a sötét és a hideg.
Az Amerikai Geológiai Társaság számítógépes szimulációja szerint a napsugárzás csak hat évvel a becsapódás után érte el a korábbi szintet. A levegőbe került sok szén-dioxid következtében aztán már gyors volt a visszamelegedés üteme: nyolc évvel a becsapódás után a sokéves átlagnál magasabb volt a hőmérséklet, és a felmelegedés még évtizedekig tartott.
A BBC tévében nemrég bemutatott dokumentumfilmben Roberts és az amerikai Sean Gullick, a kutatás másik vezetője azzal támasztotta alá elméletüket, hogy a fúrások kimutatták: a Mexikói-öböl alatti kőzetekben átlagon felüli a kéntartalom. Mivel a dinoszauruszok vesztét hozó aszteroida mérete úgy viszonyult a Földéhez, mint egy homokszem egy tekegolyóhoz, úgy vélik, hogy ha az égi bomba pár pillanattal előbb vagy később (pár száz kilométerrel arrébb, az Atlanti- vagy a Csendes-óceánban) landol, akkor jóval kisebb pusztítást okozott volna. „Lettek volna hatalmas földrengések és szökőárak, ám az őshüllők aligha pusztultak volna ki.” A Földet 160 millió évig uraló dinoszauruszok jelenlétének meghosszabbodása pedig azt jelentette volna, hogy az emlősöknek – köztük az emberek elődeinek – aligha lett volna esélyük meghatározó szerephez jutni a Földön.
Más tudósok szerint nem a Robertsék által emlegetett véletlen volt az egyetlen ok. A skóciai Edinburghi Egyetemen dolgozó Stephen Brusatte amerikai őslénykutató úgy foglal állást a mindmáig eldöntetlen vitában, hogy nem néhány másodpercen, hanem néhány millió éven múlt a dolog. Az aszteroida olyankor érkezett, amikor egyes őshüllő-populációk átmenetileg leszálló ágba kerültek, mert gyakoribbá váltak az óriási vulkánkitörések, emelkedett a tenger szintje, és csökkent az átlaghőmérséklet. A vulkánkitörések miatt visszaverődött a napfény, gyérebbé vált a növénytakaró. Ha a kisbolygó néhány millió évvel korábban vagy később csapódik be, akkor jobb korszakukban éri az őshüllőket, amelyeknek így több esélyük lett volna az életben maradásra, véli Brusatte. Hasonlóképpen vélekedik Michael Benton brit paleontológus is: számítógépes modellezés alapján azt mondja, hogy a dinoszauruszok amúgy is megcsappant létszámú populációi sokkal hajlamosabbá váltak a teljes összeomlásra, mint ha az aszteroida becsapódása egy teljesen egészséges népességet talált volna.
Úgy csökken, hogy nő?
A Föld történetében eddig öt nagy kihalási hullám volt, és az emberiség most okozza a következőt, amelynek során korábban nem látott ütemben tűnnek el a fajok – állítja a tudósok többsége. A „hatodik kihalás” azóta fogalom, mióta ezzel a címmel írt könyvet (és tavalyelőtt Pulitzer-díjat kapott érte) Elizabeth Kolbert amerikai újságíró. Ezzel állít szembe kisebbségi véleményt az angol Yorki Egyetem ökológusa, Chris D. Thomas. Azzal igyekszik árnyalni a képet, hogy miközben az emberi tevékenység miatt valóban ezerszám pusztulnak ki fajok, gyorsan újak is születnek. A tudós 2004-ben egyik szerzője volt annak a tanulmánynak, amely szerint a globális felmelegedés a szárazföldi fajoknak akár az egyötödét is kipusztíthatja. Ehhez most is tartja magát, mégis úgy véli, hogy az emberi tevékenység egyúttal kedvez a sokszínűségnek, az új fajok létrejöttének is.
A Föld örökösei: hogyan szárnyal a természet a kipusztulás korában című új könyvében Thomas azt hangsúlyozza, hogy az emberek mozgásával sok faj olyan helyekre is eljutott, ahol korábban nem élt. Adatokkal bizonyítható, hogy a világ több térségében 20–100 százalékkal több növényfaj él most, mint korábban – állítja. Azért is vitába száll kollégáival, mert az invazív (az új helyekre betörő vagy behurcolt, az őshonos élővilágot fenyegető) fajok veszélyeit a szakemberek általában eltúlozzák. „Az invazív fajoknak csak a töredéke okoz kárt” – írja.
Thomas azzal is eloszlatná az aggodalmakat, hogy szerinte felgyorsulóban van az evolúció: ami korábban évmilliókba telt, most néhány évtized vagy évszázad alatt lezajlik. „A kezdetben csak Közép-Ázsiában élő verebek megszokták az emberek közötti létet, és annyiféle új faj keletkezett, ahány térségben megjelentek. Új légyfajok is születtek, emiatt a legyeket fogyasztó állatok is átalakulnak” – sorolja a példákat Thomas. A világot behálózó utazgatás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra, növényekre is érvényes. Zajlik a hibridizáció, de az összeolvadás mellett a leszakadás is hoz létre új fajokat.
Thomas odáig megy, hogy a kontinensek élővilágának elegyítésével az emberek mintha visszaállították volna a 200 millió évvel ezelőtti egyetlen kontinens, a Pangea sokszínű élővilágát. Szerinte most egészen más a helyzet, mint a több százmillió évekkel ezelőtt bekövetkezett nagy pusztulások idején. Akkor a Föld nagy területei váltak lakhatatlanná, most viszont nem fenyeget ilyen veszély. A tudós szerint annak sincs sok értelme, hogy a szakemberek hatalmas energiát fektessenek az aligha megmenthető fajok életben tartásába. Ehelyett elég lenne, ha olyan ökoszisztémákat hoznának létre, amelyekben az őshazájukat elhagyó fajok jól érzik magukat. Haszonelvű, praktikus álláspont – kommentálta Thomas teóriáját a londoni The Economist –, de nehéz elvitatni az emberektől azt a luxust, hogy a meglévő, ismert fajokhoz ragaszkodjanak.
Egy lecsúszott zsákfaluban játszódik, ahhoz képest mégis meglepően pozitív kicsengésű a Loupe Színházi Társulás Az éjjel soha nem érhet véget című bemutatója. De mit jelent itt a fociultrák kedvenc dala? Kritika.
Parázs vita zajlott az EP-ben Magyarországról – Pride, gyülekezési jogok, sátánizmus.
Ami valójában egy kármentesítésre szoruló ipartelep.
A kamatok egyelőre nem érkeztek meg.
A Belügyminisztérium államtitkára mást ígért.
