Mit hozhat Orbánnak a kiskorúak megrontásáról rappelő Dopeman?
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Közönséges betontömb nem elég a kamionos terrortámadások ellen, de hogy mi a megoldás, az egyelőre kísérletek tárgya.
Idehaza rendőrkékre mázolva, egyik-másik német városban hangulatosan ajándékcsomagként díszítve állították fel őket a karácsonyi vásárok körül. A betontömbök (illetve helyenként víz- vagy homoktartályok) lettek volna hivatottak megállítani a teherautóval a tömegbe száguldó terroristákat, és ezúttal nem is történt semmi baj. Kétséges azonban, hogy ha valaki valóban újra megpróbálkozott volna ilyen támadással, akkor az útakadályok elhárították vagy éppen tetézték volna-e a bajt. A szükségből létrejött új kutatási terület eddigi kísérletei azt sugallják, hogy az akadályok elhelyezése, méretezése nem is olyan egyszerű.
Riasztó volt például annak a tavaszi kísérletnek az eredménye, amelyet a karácsonyi vásárokhoz időzítve elevenített fel a Süddeutsche Zeitung. Egy nagy német műszaki vizsgáztató cég, a Dekra próbapályáján egy tíztonnás teherautót küldtek (sofőr nélkül) 55 kilométeres sebességgel két betonkocka felé. A koloncok összetörték ugyan az autót – de nem állították meg: a roncs még 25 méterrel távolabb is nagy lendülettel csapódott a pálya kerítésébe. Sőt amikor a teherautó hegyesszögben ütközött, úgy lökte meg a betonkockát, mint dákó a biliárdgolyót, vagyis maga a védmű vált gyilkos lövedékké.
Hogy mit diktálnak a fizika törvényei és mi lehet a logikus megoldás, arról a HVG e heti számának Tech + tudomány rovatában olvashat.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár. Vélemény.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.