szerző:
hvg.hu

A korábbi ígéreteknek megfelelően új és a mai kornak megfelelő köntösbe bújik a tamagocsi: március közepén érkezik a Bandai Namco játékának okostelefonos változata.

Ki ne emlékezne a tamagocsira, a kulcstartóra tehető tojás alakú játékra, amelyben egy virtuális háziállatot kellett gondozni. A játék 1996-ban jelent meg Japánban, majd hamarosan világőrületté vált.

Azután a kis lényt is utolérte elkerülhetetlen sorsa, újabb játékok jöttek és ő feledésbe merült, de közel sem végleg. Tavaly megjelent kicsit átalakított, de az eredeti formát azért megőrző változata Japánban, és a gyártó megígérte, hogy nem marad el az okostelefonos verzió sem. Ígéretét be is tartotta, hogy március közepén meg is érkezik a Bandai Namco My Tamagotchi Forever című appja, Androidra és iOS-re.

©

Persze az új karaktereket már nem lehet egy lapon említeni korábbi pixeles elődeikkel, ráadásul a mostani virtuális lények kapcsolatba is léphetnek hasonló társaikkal, azaz a közösségi élmény egészen más lesz, mint a 90-es évek játékánál. Kedvencünkről továbbra is gondoskodni kell, és még csiklandozni is lehet majd őket az érintőképernyőnek köszönhetően.

Ha szeretné tudni, hogy mikortól töltheti le a játékot, regisztráljon akár a Google Playben, akár a játék weboldalán, itt egyébként a szerencsések még saját tamagocsi karaktert is készíthetnek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!