szerző:
hvg.hu

Napokkal azután, hogy a Google bejelentette, teljesen megújuló energiákat használ, hasonlóképp nyilatkozott az Apple is.

Az Apple a hét elején bejelentette, hogy 43 országban működtetett létesítményeit (kiskereskedelmi üzletek, irodák, adatközpontok és egyéb létesítmények) teljes mértékben megújuló energiákkal üzemelteti.

2014 óta már az Apple összes adatközpontját zöld energia hajtja, és ez most más létesítményekre is kiterjed. A vállalat már rengeteget befektetett a megújuló energiákba, és 2011 óta ilyen irányú projektjeik 54 százalékkal csökkentették az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását világszerte, és megakadályozta, hogy 2,1 millió tonna szén-dioxid kerüljön a légkörbe – állítja az Apple közleménye.

„Elkötelezettek vagyunk abban, hogy jobb világot hagyjunk itt, mint amilyet kaptunk – mondta Tim Cook vezérigazgató, hozzátéve, hogy évekig tartó kemény munkával érték el a mostani jelentős mérföldet. Az Apple hamarosan új adatközpontokat hoz létre Iowában és Dániában, ezek is csak megújuló energiaforrásokra fognak támaszkodni.

Mindez remekül hangzik, azonban kár, hogy az Apple gyártási partnerei közül sokan még nem ilyen elkötelezettek, nem használnak megújuló energiát, és nem is tettek kötelezettségvállalást a tiszta energia felhasználására. Igaz, a zöld energiát használó beszállítók száma immár 23-ra nőtt. A The Verge arra is rámutat, hogy a 100 százalékot azért nem szó szerint kell érteni, hiszen vannak olyan Apple-boltok, amelyek nem függetleníthetik magukat a városi elektromos hálózattól. Mindenestre a magyarázat úgy szól, a 100 százalékos jelzővel utalnak arra, hogy kellő mennyiségű zöld energiát vásárolnak a globális energiafogyasztás ellensúlyozásához.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A lakástakarékok vége: gyanús az indoklás

A lakástakarékok vége: gyanús az indoklás

Kipusztultak a szelídgesztenye-ültetvények, még drágább lesz a téli csemege

Kipusztultak a szelídgesztenye-ültetvények, még drágább lesz a téli csemege

Rajongók, figyelem! Közös Cseh Tamás-estet tart Bereményi Géza és Másik János

Rajongók, figyelem! Közös Cseh Tamás-estet tart Bereményi Géza és Másik János

Lecsapott a NAV a baromfiudvaron tárolt csempészcigarettákra

Lecsapott a NAV a baromfiudvaron tárolt csempészcigarettákra

Kevés, de biztos: a magyarok többsége továbbra is az állami nyugdíjban bízik

Kevés, de biztos: a magyarok többsége továbbra is az állami nyugdíjban bízik

"Simonka általában 45 százalékot kért vissza" - Polt Péter meggyanúsítaná a fideszest

"Simonka általában 45 százalékot kért vissza" - Polt Péter meggyanúsítaná a fideszest