szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Twitteren került elő az a korábbi álláshirdetés, amely alapján a Samsung már javában fejleszti a második generációs mesterségesintelligencia-processzort. Ez kerülhet a soron következő csúcsmobilba, a Galaxy S10-be is.

Bár még most is messzire vagyunk attól, hogy a Samsung bemutassa új csúcskészülékét, a Galaxy S10-et, jó ideje keringenek már pletykák arról, hogy milyen lesz a soron következő készülék. Július végén már hallani lehetett arról, hogy az S10-be bekerül a Samsung új csodafegyvere, keringtek már értesülések a méretéről is, egy ízben pedig még a gyártó mobilos dívizójáért felelős DJ Koh is megszólalt. Ő azt mondta, az S10 teljesen máshogy néz majd ki, mint elődei.

A napokban ismét új információk keltek szárnyra a(z elvileg) januárban érkező Galaxy S10 kapcsán. A megbízható értesüléseiről ismert Ice universe egy képernyőképet tett közzé a Twitteren, amely a Samsung egy korábbi álláshirdetését mutatja. A kiírásból arra lehet következtetni, hogy a dél-koreai cég egy második generációs NPU-n (Neural Processing Unit, neurális feldolgozóegységen) dolgozik, ami bekerül majd a Galaxy S10-be.

A készülék lelkét a várakozások szerint a Samsung és a Qualcomm által fejlesztett, 7 nm-es technológiával készülő Exynos 9820 és Snapdragon 855/8150-es processzor jelenti. Ennek lenne egyik "csúcsegysége" az új NPU, amely a készülékben dolgozó mesterséges intelligenciát szolgálná ki, és amivel megszorongatnák az Apple és a Huawei egységeit.

Jelenleg csak két 7nm-es technológiával készült chip van a piacon: az Apple A12 Bionic, amely a nemrég bemutatott új iPhone-okban dolgozik, valamint a Kirin 980, amit minden valószínűség szerint a Mate 20 Pro és a Mate 20 is megkap.

Érdekes harc lesz ez, az A12-es NPU-ja ugyanis a korábbi 2 helyett 8 processzormaggal dolgozik, ennek köszönhetően pedig 600 milliárdról 5 trillióra(!) növekedett a másodpercenként elvégezhető műveletek száma. A Huawei második generációs NPU-ja ezzel szemben 2,2-szer lehet gyorsabb a Kirin 970-es NPU-jánál, és háromszor az A11-nél.

Ebbe a medencébe szeretne most fejest ugrani a Samsung. A várakozások szerint az NPU-ja verni fogja a Kirin 970-et és az A11-et is, de hogy hogyan birkózik meg a legújabb egységekkel, az egyelőre kérdéses.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
hvg.hu Tech

Érdemes megnézni ezt a koncepcióvideót a Samsung Galaxy S10-ről

Bár egy koncepcióvideó még nem a valóságos eszközt mutatja, készítői a vágyaikon kívül a kiszivárgott információkat is felhasználják. Az alábbi videó a jövő év elején várhatóan megjelenő Galaxy S10 egy elképzelt változatát vetíti elénk.

A Néppárt megszavazta az új eljárási szabályokat, a Fidesz kilép

A Néppárt megszavazta az új eljárási szabályokat, a Fidesz kilép

40-50 ezer háztartást érint, hogy a Posta júliustól nem viszi ki a napilapokat

40-50 ezer háztartást érint, hogy a Posta júliustól nem viszi ki a napilapokat

Gáspár Evelin és a meztelen képek: a személyestől a közügyig

Gáspár Evelin és a meztelen képek: a személyestől a közügyig