Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Stanford Egyetem fiatal kutatói olyan robotkutyát fejlesztettek, amely az ugatást leszámítva szinte mindenre képes, amire egy rendes négylábú.
A robotok az elkövetkező évek izgalmas találmányai lesznek, hiszen több olyan feladatot is rájuk bízhatunk, amelyekkel ma még emberek foglalkoznak.
A Stanford egyetemistái is dolgoznak egy kutyaszerű találmányon, amely azért is érdekes, mert tényleg úgy viselkedik, mint egy eb: kaparja a földöt, ugrálgat, sőt még szaltózni is megtanították.
A Doggo persze nem elsősorban a trükkök, hanem főleg "olcsósága" miatt tűnik ígéretesnek: a hasonló eszközökkel ellentétben a robotkutya kevesebb mint 3000 dollárból (ez majdnem 880 ezer forintot takar) összerakható. Ez sem kevés pénz, de a sokszor 10-11 ezer dolláros masinákhoz képest mindenképp figyelemre méltó.
A robotkutya a Stanford környékén mászkálgat, gazdái rendszeresen "megsétáltatják", miközben új funkciókat táplálnak belé. A fejlesztők úgy vélik, Doggo számos feladatra alkalmas lehet, például kisebb csomagokat elvinni egyik pontról a másikra. De más kísérletekben is hasznosíthatják, ahol a mozgékonyság előnyös.
Egy másik cég, az SRI International nemrég olyan robotot készített, amellyel biztonságosabbak lehetnek a közúti ellenőrzések. Korábban pedig olyan gép is készült, amely szinte tökéletesen utánozza az emberi kézírást.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.