szerző:
hvg.hu

Megvásárolni egyelőre még nem lehet, a gyártási technológia újdonságával azonban az eddigieknél gyorsabb SSD-ket készít hamarosan az Intel.

Alig egy hónapja annak, hogy a Toshiba bejelentette, elkészítette az első olyan flashmemóriáját (SSD-jét), aminél a Penta-Level Cell (PLC) technológiát alkalmazták. Ennek lényege, hogy az eszköz cellánként már 5 bitet is képes tárolni, így növelve meg az SSD kapacitását.

Az Intel is előállt egy hasonló hírrel. Az amerikai vállalat fejlesztésének különlegessége, hogy az úgynevezett lebegőkapus megoldást használja. Ez valamelyest drágább, mint a "hagyományos" flashmemóriák, de az Intel szerint a kérdést – melyet az iparági szakemberek még vitatnak – eldönti az, hogy egységnyi területen több lebegőkapu fér el, így pedig több cellát lehet bepréselni az adott helyre.

A PLC-technológiával készült SSD-k gyártása olcsóbb lesz, mint az elődöké, ami jó hír a leendő vásárlóknak. Ugyanakkor van egy hátránya is: eleinte biztosan lassabb lesz, mint amiket eddig készítettek.

Illusztráció.
©

A modern SSD-kben van egy Single Layer Cell (SLC) technológiával készített gyorsítótár. Ennek köszönhetően amíg nincs túl sok adat, az írási sebesség majdnem olyan gyors lesz, mint az olvasási. Azt egyelőre nem tudni, hogy a PLC flashmemóriák mennyire lesznek gyorsak, ahogy azt sem, mikor kerül majd a boltok polcaira az eszköz.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Leghamarabb 25 év múlva szabadulhat a népligeti gyilkos

Leghamarabb 25 év múlva szabadulhat a népligeti gyilkos

Két balatoni üdülőjétől is megszabadulna a MÁV

Két balatoni üdülőjétől is megszabadulna a MÁV

Itt a Volvo első villanyautója, egy 408 lóerős kompakt divatterepjáró

Itt a Volvo első villanyautója, egy 408 lóerős kompakt divatterepjáró

Jobban bízunk egy robotban, mint a főnökünkben

Jobban bízunk egy robotban, mint a főnökünkben

Alföldi Róbert is vállalná a főpolgármesteri posztot, de csak egy feltétellel

Alföldi Róbert is vállalná a főpolgármesteri posztot, de csak egy feltétellel

Nagymamákból lettek koszorúslányok egy amerikai esküvőn

Nagymamákból lettek koszorúslányok egy amerikai esküvőn