Kiderült, mit tettek a kínaiak a Huawei Mate 30 Pro belsejébe

A Huawei Mate 30 Pro is átesett azon a szétszedéses vizsgálaton, amely az eszköz javíthatóságát firtatta.

  • hvg.hu hvg.hu
Kiderült, mit tettek a kínaiak a Huawei Mate 30 Pro belsejébe

Szeptemberben egy igazán erős androidos csúcstelefonnal rukkolt ki a Huawei, és persze nem maradhatott el a vele kapcsolatos immár szokásosnak mondott boncolás: az ifFxit csapata megvizsgálta a készüléket, hogy tisztázza, mi került a belsejébe, és hogy mennyire könnyen javítható.

A Kirin 990 lapkát tartalmazó telefon egyik legkritikusabb részének a kereten túlnyúló, úgynevezett vízesés (waterfall) kijelző ígérkezett, és bár valóban igen óvatosnak kell lenni az eltávolításakor (amit ugyan néhány kábel is megnehezít), az mindenképpen előnyös, hogy az akkumulátort nem kell emiatt kiszerelni. Az óvatosság amúgy amiatt sem árt, hogy a display mindössze egy kis méretű csatlakozóval kapcsolódik az alaplaphoz. A lecsiszolt frontoldali és hátsó üvegnél viszonylag nagy a törésveszély, ami megnehezíti és hosszabbá teszi a javításokat.

Pozitívumként értékelték viszont, hogy az eszközben lévő szinte valamennyi komponens modulária, és egymástól függetlenül cserélhető. Ráadásul Philips csavarokkal vannak rögzítve, azaz elég egyetlen szerszám hozzájuk, és nem kell túl sok ragasztót sem eltávolítani. Az akkumulátorcsere is viszonylag egyszerű.

iiFixit

Az iFixit csapata szerint a Mate 30 Pro telefonba sok élvonalbeli technológiai megoldás került, és a telefon belsejébe nézve azt is megértették, hogy miért maradt ki a 3,5 mm-es fejhallgató-csatlakozó.

Az eszköz végül 5 pontot kapott a legkönnyebb javítást jelentő 10 pontból, ami tisztességes eredmény. A Huawei-készülékkel nagyjából egy időben bemutatkozó csúcstelefon közül a Galaxy Note 10 Plus három pontot, a Pixel 4 XL négy pontot ért el. Az iPhone 11 Pro Max viszont – meglepetésre – még a Mate 30 Prónál is jobb lett, hat pontot könyvelhetett el.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.