6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A koronavírus-járvány miatt új rendszer építésébe kezdenek Oroszországban, hogy azokat a fertőzötteket is beazonosítsák, akik még nincsenek karanténban.
Oroszországban olyan új rendszert terveznek kiépíteni, amely a mobilszolgáltatók helyadatait használva képes lesz értesíteni a felhasználókat, ha fertőzött személlyel léptek kapcsolatba, és emiatt karanténba kell vonulniuk – írta a Reuters. Ez az információ, vagyis a fertőzöttség ténye, a járvány ellen küzdő hatóságokhoz is eljut.
Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök hétfőn öt napot adott arra, hogy a szoftvert legprogramozzák a hozzáértők.
A digitális nyomkövetéssel más országok kormányai is próbálkoznak. Előbb Irán, Kína, majd Izrael is bejelentette, hogy olyan alkalmazást ad a felhasználóknak, amellyel követni lehet a pozíciójukat, és azt, hogy kivel találkoznak. A kritikusok viszont azt mondják, jobb vigyázni az ilyen programokkal, mert félő, hogy nem csak a karantén szabályainak betartatására alkalmasak. Az említett orosz szoftver kapcsán Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a rendszer
nem sérti az állampolgárok jogait.
Az orosz sajtó az elmúlt napokban többször is sikertörténetként emlegette, hogy 1960 elején 19 nap alatt sikerült felszámolni egy feketehimlő-járványt, amelyet egy festőművész hurcolt be Moszkvába Indiából. A KGB és a rendőrség akkor a teljes kapcsolati láncot felgöngyölítve, 9342 embert gyűjtött karanténba a Botkin kórházban. 45 beteget találtak, akik közül csak hármat nem sikerült megmenteni. Igaz, annak a kórnak akkor már megvolt a vakcinája. Az orosz fővárosban és régiójában egy példátlan akció keretében 9,5 millió embert oltottak be vele egyetlen hét leforgása alatt – írta az MTI.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.