szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A globális vészhelyzetben több technológiai vállalat is felajánlásokat tett. Az Apple nemcsak készpénzzel segít, eszközökkel is beszáll.

Koronavírus – a második év
Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.
Friss cikkek a témában

Jó pár esetben támogatta már az egészségügyet az Apple, és a mostani súlyos helyzetben is megmutatkozik, hogy a cégnél nem csupán magukra gondolnak. A pénzadományok mellett a cég a kórházakban világszerte mutatkozó eszközhiánnyal is foglalkozik. Tim Cook bejelentette, hogy több millió szájmaszkot juttatnak el az egészségügyi szakemberekhez Európában és az Egyesült Államokban, s emellett megköszönte ezen dolgozók hősies helytállását a frontvonalban.

Számokat ugyan nem közölt, viszont Mike Pence alelnök kétmillió, az amerikai kórházakba eljuttatandó N95 maszkot említ. Az Apple már adományozott egészségügyi célokra 15 millió dollárt, nem számít fel kamatot, ha az Apple Card tulajdonosai nem fizetnek időben, és jelentős adományt ígért az olasz egészségügyi személyzetnek.

Amúgy más technológiai cégek is adakoznak: az Alibaba például maszkokat, tesztkészleteket, védőfelszereléseket adományozott, Elon Musk pedig bejelentette, hogy a gyárai felkészültek lélegeztetőgépek gyártására. Úgy tűnik – jegyzi meg az Engadget –, hogy bár nincs releváns szaktudásuk (egészségügyi területen), a technológiai vállalkozások fontos szerepet játszhatnak a járvány elleni küzdelemben.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Kijutott a világbajnokságra a női kézilabda-válogatott

Kijutott a világbajnokságra a női kézilabda-válogatott

Munka nélkül maradtak a matadorok, jótékonysági bikaviadalt rendeznek a megsegítésükre

Munka nélkül maradtak a matadorok, jótékonysági bikaviadalt rendeznek a megsegítésükre

Új helyszínnel bővül a Forma-1 versenynaptára

Új helyszínnel bővül a Forma-1 versenynaptára