Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Microsoft a közelgő amerikai ünnep, a hálaadás apropóján jelentette be, hogy ezután akár 24 órán át megszakítás nélkül is lehet ingyenesen videotelefonálni a Teams szolgáltatásban.
Az idei esztendőben november 26-ra esik a hálaadás, az Egyesült Államok egyik legfontosabb ünnepe. Ilyenkor rendszerint összejönnek a rég nem látott rokonok, barátok, ismerősök, hogy együtt ünnepeljenek, a koroanvírus-járvány miatt azonban ez most a legkevésbé sem tanácsos. Tudja ezt a Zoom is, amely nemrég bejelentette: a nem fizetős felhasználók 30 helyett 40 percig beszélhetnek majd egyhuzamban ingyen a szolgáltatással.
A családokat és barátokat a Microsoft is szeretné összehozni, és rögtön emelték a tétet – méghozzá nem is kicsivel. A cég bejelentette, hogy a Teams nevű videkonferencia-hívások lebonyolítására alkalmas szolgáltatása segítségével 24 órán át beszélhetnek egymással ingyenesen, megszakítás nélkül a felhasználók.
A The Verge azt írja, csak annak a felhasználónak kell Microsoft-fiókkal rendelkeznie, aki elindítja a hívást, amelyben nem mellesleg 300-an vehetnek részt egyszerre. Ennyit ugyan nem, de 49 embert egyszerre lehet látni a képernyőn.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.