Minden várakozást felülmúlt a PlayStation 5 iránti érdeklődés a Sony szerdai közlése szerint. A japán óriás Twitteren tett bejelentése szerint annyian vásároltak a novemberben debütált konzolból, ami újabb értékesítési rekordot jelent – arról ugyanakkor nem közöltek semmit, mit jelent ez a számok nyelvén, hány eszközt adtak el és mennyi idő leforgása alatt. (A konkurens Microsoft szintén rekordszintű eladásról beszél, noha ők sem mondták meg, pontosan mennyit adtak el az új Xboxokból.)
A VGChartz becslései szerint a japán óriás 2,1 és 2,5 millió közti darabszámban adhatott el az új konzolból a megjelenés első napjain. A portál arról is ír, hog a vásárlók nagyobbik része (75 százalék) a lemezmeghajtós és egyben drágább kiadást választotta. A Microsoft szintén novemberben megjelent termékeiből, a Series X és Series S konzolokból 1,1-1,4 millió találhatott gazdára az első 24 órában.
A közleményben a Sony megígérte: még az év vége előtt újabb szállítmányokat küld a boltokba. Ez azért is lényeges, mert a PS5-ből most világszerte hiány van, a készülék már előrendelésben elfogyott. Ez a magyar piacra is igaz,
a hazai üzletek februárra-áprilisra ígérik a szállítást azoknak, akik most rendelnek a gépből.
A készletek szűkösségét az okozta, hogy a koronavírussal kapcsolatos problémák miatt eleve kisebb mennyiségben gurult le a szalagokról a PS5.
Az új, erősebb és gyorsabb konzol debütálását azonban nemcsak ez nehezítette, hanem az is, hogy megjelentek az úgynevezett konzolüzérek: ők azok, akik a Sony igyekezete ellenére felvásárolták a boltok készleteit, majd sokszoros áron megpróbálták értékesíteni azokat. A cél elsősorban a haszonszerzés volt.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.