Sikeres repülésen van túl a légi taxi, amely a 2024-es párizsi olimpián szállíthat majd utasokat
A német Volocopter egy franciaországi repülőtéren hajtott végre sikeres repülést, így lassan tényleg zöld utat kap, hogy a párizsi olimpián már utasokat is szállíthasson.
A beszámoló szerint hétfőn a Le Bourget repülőtéren szállt fel a Volocopter járműve, amely a tervek szerint a 2024-es párizsi olimpián már szállítani is fogja az utasokat. A járműben a pilóta mellett egy személy fér el kényelmesen a csomagjaival együtt.
A gép a mostani próbaút során három percet tartózkodott a levegőben. Eközben nagyjából 30 méter magasra emelkedett és körülbelül 500 métert tett meg, majd zökkenőmentesen, függőlegesen landolt a reptéren. A fedélzetén most még nem volt utas.
Az első éles repülések során még pilótaengedéllyel kell rendelkeznie annak, aki vezetni szeretné a szerkezetet, később azonban a cég egy olyan, automatikusan működő járművet készítene el, ami képes önmagát is elvezetni.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.