Hosszas várakozás után az Apple egy hete árulta el, hogy mikor érkezik az iPhone-okra szánt operációs rendszer újabb változata, az iOS 15. Az ígéretnek megfelelően magyar idő szerint hétfőn este elérhetővé is vált a legfrissebb szoftvercsomag.
A cupertinói vállalat júniusban, a WWDC fejlesztői konferencián mutatta azt be, azóta pedig több bétaverziót is kiadott az Apple. A mostani frissítésről egy üzenetben értesítik a felhasználókat, akik dönthetnek úgy is, hogy nem telepítik a rendszert.
Akik a frissítés mellett teszik le a voksukat, azok jó néhány új funkciót is kapnak. Megújul például a Facetime és a Messages alkalmazás: előbbi támogatja a térbeli hangzást és a korábbinál jobban képes kiszűrni a háttérzajt, a felhasználók pedig megosztható hivatkozásokkal csatlakozhatnak a hívásokhoz.
Az új funkciókról részletesebben itt olvashat.
Különböző beállításokat is eszközölhetnek a felhasználók annak érdekében, hogy a munka, tanulás közben a lehető legkevésbé se zavarja őket a mobiljuk.
Hasonló újdonság az iOS 15-ben a Live Text nevű funkció. Ez a Google Lens-hez hasonlóan képes egy fényképből, képernyőképből, vagy épp a kamerával látott helyszínről kinyerni az ott látható írott szöveget, majd szerkeszthető szöveges fájlba konvertálni azt. Az operációs rendszer telepítésével megújul az időjárás app és frissül az Apple Maps is, a Safari böngésző pedig új kinézetet kap.
További hír, hogy az iOS 15-öt még a 6 éve megjelent iPhone 6S-re is le lehet tölteni, de még az első generációs iPhone SE is megkapja.
Az Apple az iOS 15 mellett elérhetővé tette az iPad-ekre szánt iPadOS 15-öt, az Apple Watch-ra szánt watchOS 8-at, valamint az Apple TV-hez való tvOS 15-öt is.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.