„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Augusztusban, valamint szeptember közepén is elcsípett egy-egy Mars-rengést a NASA InSight nevű eszköze. Ez utóbbi volt az eddigi legérdekesebb.
Három nagy Mars-rengést mért a NASA vörös bolygón lévő szondájának, az InSigthnak a szeizmométere az elmúlt hónapban, köztük volt egy olyan is, amikor egy és fél órán át rengett a marsi felszín – közölte az amerikai űrkutatási hivatal. Az első két Mars-rengés augusztus 25-én történt, erősségük 4,2 és 4,1 volt.
A leghosszabb rengés, amelyet az InSight érzékelt, szeptember 18-án következett be – ezen a napon volt ezredik napja az Insight a bolygón. Ennek az erőssége 4,2 volt, és 90 percig rengette meg a talajt. Ezek voltak eddig a legnagyobb Mars-rengések, amelyeket az Insight küldetése kezdete óta érzékelt.
A szonda 2018 novemberében érkezett a Marsra, hogy szeizmikus hullámokat tanulmányozzon, hogy többet tudjanak meg a kutatók a bolygó belsejéről, ami segíti őket annak jobb megértésében, miként formálódnak az égitestek.
A NASA közölte, hogy a szeptember 18-i rengést még mindig tanulmányozzák. Az augusztusiakról már jóval többet tudnak, például a 4,2 erősségű a Mars-szondától 8500 kilométerre történt, ez volt a legtávolabbi, amelyet érzékelt.
A kutatók szerint az augusztusi két rengés két különböző típusú volt. „A 4,2 erősségű esetében lassú, alacsony frekvenciájú rezgések domináltak, míg a 4,1-es erősségűt gyors és magas frekvenciájú vibrációk jellemezték” – közölte a NASA.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.