szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A Facebook mostantól a csoportos videóhívásoknál és a Szobákban is lehetővé teszi, hogy a kiterjesztett valósággal dobják fel a felhasználók a látványt.

Régóta lehet már a kiterjesztett valóság segítségével különböző arcokat, maszkokat és egyéb kiegészítőket elhelyezni a videóhívásokban a Facebook Messengeren, ám ezeket csak akkor lehet alkalmazni, ha két ember vesz részt a beszélgetésben. A cég most frissített egyet a Messengeren, így a jövőben ez változik.

A Group Effects nevű funkcióval – ahogy a neve is mutatja –, már a csoportos videóhívásoknál is alkalmazni lehet a technikát. A Messengerben összesen 70 effektet tehetünk a videóra, amelyek nagy része inkább csak mókás, néhány viszont interaktív is, amivel játszhatnak a résztvevők.

Facebook

A Facebook mától tette elérhetővé az újdonságot az androidos eszközökre, valamint az iPhone-okra is elérhető Messengerben a hívásoknál, illetve a Szobákban is. A cég ígérete szerint pedig hamarosan az Instagram is megkapja majd.

Kérdés persze, hogy akkor még mindig Facebooknak hívják-e majd azt a céget, ami ezt bejelenti, a vállalat ugyanis hamarosan megváltoztathatja majd a nevét.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!