Videó: Kipróbálták a kínai űrállomás robotkarját, precízen mozgatta meg a teherűrhajót
A robotkar 47 perc alatt választotta le, forgatta meg, majd csatlakoztatta újra a Tiencsou-2 teherűrhajót.
hvg.hu
Sikeres tesztet hajtottak végre a Kínai Emberes Űrrepülési Ügynökség (China Manned Space Agency, CMSA) szakemberei a világűrben a kínai űrállomás robotkarjával. A Global Times beszámolója szerint helyi idő szerint csütörtök reggel sikerült a szerkezettel elmozdítani és egy másik helyre átnavigálni a Tiencsou-2 nevű teherűrhajót.
A lap szerint ez volt az első eset, hogy a manővert sikerült véghezvinni. A művelet 47 percen át tartott. A kar helyi idő szerint reggel 6 óra 12 perckor kapcsolódott rá a teherűrhajóra, először leválasztotta azt az űrállomás központi egységéről, majd az óramutató járásával ellentétes irányban mozdította el, míg végül újra csatlakoztatta azt a szerkezethez.
Jelentősen növelné a dohány- és nikotintermékek jövedéki adóját az Európai Bizottság, továbbá egy kalap alá vonná a hagyományos cigarettát a kevésbé káros alternatívákkal. A bevételek egy részét közvetlenül a közös költségvetésbe csatornáznák, de nem biztos, hogy a dohányzás elleni küzdelem érdekeit szolgálja az adóemelés.