szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A 3G-s hálózat lekapcsolását már tavaly bejelentette a szolgáltató, mostanra pedig az is kiderült, mikortól válik elérhetetlenné a régebbi technológia.

Idén június 30-a után már sehol nem lesz elérhető a 3G-s hálózat az országban a Magyar Telekom ügyfelei számára – írta meg a HWSW egy friss lakossági tájékoztató alapján.

A szolgáltató már tavaly bejelentette, hogy a Telenorral (illetve most már Yettellel) egy időben, 2022 második felétől elkezdi lekapcsolni a harmadik generációs hálózatokat az országban. Azt ugyanakkor nem közölték, hogy erre pontosan mikortól lehet számítani. Ebben jelent tehát újdonságot a fenti, június 30-ai dátum.

A szolgáltató hivatalos weboldalán egy listát is megosztott, amiben azt részletezik, hogy májusban és júniusban mely településeken végeznek majd a 3G-s hálózatban bekövetkező változtatásokat. A társaság egyébként elsőként a fő üdülőterületekre fókuszál – a Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó környezetében –, hogy ott már a megerősített 4G-s infrastruktúrával lehessen elkezdeni a nyári szezont.

Lekapcsolják Magyarországon a 3G-t - mit jelent ez a mobilomnak és más kütyüknek?

Világszerte és Magyarországon is zajlik az egykoron vonzó 3G-hálózatok lekapcsolása. A legtöbb mobiltelefon magabiztosan működik a technológia megkerülésével, de érdemes figyelni a néhány százezer telefonáló mellett arra is, hogy a pénztárgépek, riasztók, autós kommunikáció körül ne legyen fennakadás.

A 3G-s technológia kivezetése a hatékonyabb hálózati működés miatt szükséges: azzal ugyanis, hogy a régi megoldást a társaság elbúcsúztatja, a felszabaduló sávokat hosszabb távon a 4-, illetve 5G-s megoldásokra lehet majd átcsoportosítani. A 3G lekapcsolása mellett szóló döntésben nem elhanyagolható a környezetvédelmi, energiatakarékossági szempont sem.

A legfeljebb 3G-t támogató mobilokkal és más eszközökkel nem lehet rácsatlakozni a 4G-s és az újabb 5G-s hálózatokra. Az érintett felhasználóknak ezért korszerűbb eszközre kell váltaniuk. Ezt mobilcserét az állam 20 ezer forinttal támogatja.

Megjelent a térkép: mától ezeken a helyeken költheti el a 20 ezer forintot, amit az állam ad új mobilra

Ötmilliárd forintos keretből hétfőn elindult a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) mobilkészülék-csere programja. Az összegből negyedmillió, hamarosan használhatatlanná váló régi mobiltelefon cserélhető le a netezésre ezután is alkalmas 4G- vagy 5G-képes készülékre. A hatóság tematikus aloldalán térképen kereshető a közel 700 regisztrált üzlet, ahol igénybe vehető a 20 ezer forintos támogatás.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!