„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Dél-Korea a tervek szerint még az évtized vége előtt elérhetővé tenné a 6G-s hálózatot.
Miközben az 5G még csak most terjedt el, a mérnökök már évek óta dolgoznak azon, hogy megalkossák a 6G-t. Kína ezen a téren már egy világrekordot is felállított, és azt is láthattunk, milyen sebességgel száguldanak az adatok a kísérleti hálózaton.
Hogy milyen nagy ugrás lesz a 6G (sötétkék) az 5G-hez (világoskék) képest, azt a Samsung ábrája mutatja meg igazán szemléletesen. A cél, hogy el lehessen érni vele az 1 Tbps-os maximális adatátviteli sebességet – ez nagyjából 1000-szerese egy tipikus Ethernet-port sávszélességének –, a késleltetés 100 µs alatti legyen – ez a másodperc tízezred része. Vagyis a maximális átviteli sebesség az 5G-hez képest 50x nagyobb, a késleltetés pedig 10x kisebb legyen.
A GSMArena beszámolója szerint a 6G technológia kifejlesztése és bevezetése a dél-koreai kormány kifejezett érdeke is. A cél az, hogy 2026-ra elkészüljön a 6G-t biztosító eszközök prototípusa, 2020 végére, vagy 2030 elejére pedig már kereskedelmi forgalomba is kerülhessenek.
Hogy mindez valóban tartható ütemterv-e, egyelőre nem tudni. Ahogy azt sem, hogy miként reagálnak majd az emberek a 6G-re, amikor az 5G körül is rengeteg volt a konteó és az álhír.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A házelnök szerint ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.