A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
A Microsoft milliárdos társalapítója, Bill Gates szerint még most sincs olyan forgatókönyv a kezünkben, ami hatékony megoldást nyújthatna a klímaválsággal szemben. Ez pedig hangsúlyos probléma.
A környezet védelméért küzdő aktivisták, szervezetek és hírességek gyakran hangoztatják, hogy az embereknek tudatosabban kell vásárolniuk és étkezniük, ha azt akarjuk, hogy az életünk ne alakuljon át gyökeresen a klímaváltozás miatt. A téma most a Bloomberg podcast műsorában került elő újra, méghozzá Bill Gatesnek köszönhetően. A Microsoft milliárdos társalapítója volt ugyanis a műsor vendége.
Gates alapvetően arról beszélt, nem hiszi, hogy az emberek többsége képes lenne lemondani a szép házáról, vagy a húsevésről, ha valaki erre kérné őket. Szerinte lehet, és kell is érvelni ilyen lépések mellett, de ő maga nem tartja túl reálisnak, hogy ezek a módszerek valódi eredményekhez vezetnének. Azt sem szabad elfelejteni – folytatta Gates –, hogy a fogyasztást sok országban eleve lehetetlen visszafogni.
A milliárdos üzletember ezért úgy látja, hatékony megoldást csak az új és jobb technológiai alternatívák hozhatnak, amikkel elérhető például a cement vagy az acél előállításának gazdaságos módja. Gates szerint az is probléma, hogy a meglévő eszközök és technológiák csak néhány területre koncentrálnak (itt példaként az áramtermelést említette), pedig a kibocsátás csökkentése nem egyetlen iparágban fontos.
Gates – a róla terjedő álhírekkel ellentétben – a környezetvédelem egyik élharcosa; az üzletember 2015-ben alapította meg TerraPower nevű cégét, ami olyan reaktorok építését célozza, amik klímabarát módon termelnek energiát. A cég első ilyen létesítményét Wyomingban fogják felépíteni, hogy kiváltsanak egy régi szénerőművet. Gates mindemellett közel 100 startupot támogatott vállalkozásán, a Breakthrough Energyn keresztül, hogy így segítse a zöld technológiára épülő ötletek fejlesztését.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.