Videó: így működik az új, mesterséges intelligenciával felturbózott Bing
Mintha egy barátunkkal beszélgetnénk, úgy válaszol az új Bing a kereséseinkre/kéréseinkre – tanácsokat is ad, és teljes leírásokat is, mindezt kerek egész mondatokban.
Így videók sem igazán voltak arról, hogy hogyan néz ki az új Bing működés közben, szerencsére azonban a Microsoft azóta több felvételt is kiadott róla – ezekre a The Verge figyelt fel.
Az első videóban a keresést végző személy egy kisgyermek számára kér kézműves kreatív ötleteket leírással, kizárólag kartondoboz, műanyagpalack és zsinór felhasználásával. A Bing pillanatok alatt több ötletet is feldob, a kartondoboz-gitártól a műanyag madáretetőn át a műanyagpalack-virágig. Hivatkozza a leírásokat és a forrásokat is.
A második videóban azt kéri valaki a keresőtől, hogy ajánljon neki egy fesztivált – az alany azt is megadta, hogy kedveli az elektronikus zenét, és először venne részt ilyen fesztiválon, még az idei évben. A Bing több eseményt is listáz Amerikában és azon kívül, hivatkozva a honlapjaikat. Sőt, az első fesztiválozónak hasznos tanácsokkal is szolgál, hogy hogyan készüljön, ha még nem járt ilyesmin.
A harmadik videóban otthon is elvégezhető edzési formát kér a kérdező a Bingtől, mire a kereső több gyakorlatot is ír válaszul, például fekvőtámaszt, guggolást vagy ugrálókötelezést. Emellett le is ír egy ilyen mozgásformát, megjelölve, hogy az információ honnan származik. Amikor a kereső leszűkíti a lehetőségeket karral végezhető gyakorlatokra, a Bing pillanatok alatt arra is válasszal szolgál.
A negyedik videóban valaki egy londoni kirándulás teljes megszervezésében kér segítséget a Bingtől, mire a kereső több programot is ajánl, hasznos tippekkel együtt. Egyúttal az oda történő eljutásban is segít, mutat megfelelő repülőjáratokat, az olcsótól a komplett csomagajánlatig.
Az utolsó példában egy gyerekeknek szóló mesét kér valaki a Bingtől, amiben szerepel egy Holdon élő kutya. A mesterséges intelligencián alapuló kereső pillanatok alatt előáll egy kész történettel, mely első ránézésre teljesen megfelel annak, amit egy mesétől vár az ember.
Jól látható, hogy az új Bing valóban olyan, mintha egy barátunkkal folytatnánk beszélgetést például a Messengeren. Szemben az eddigi keresőkkel, nem egyszerűen találatokat ad a kereső, hanem válaszokat, benne hasznos információkkal és praktikákkal, leírásokkal, kerek egész mondatokban.
Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.