Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
14,5 százalékos drágulás jön a DIGI mobil és vezetékes díjcsomagjaiban májustól.
Május 1-jétől újból árat emel a 4iG által 2022 elején felvásárolt DIGI, a szolgáltatónál a tulajdonosváltás óta ez lesz a harmadik áremelés.
A HWSW a távközlési szolgáltató honlapjára szombaton felkerült, a szerződési feltételek változását leíró dokumentum nyomán azt írja, a DIGI – hasonlóan a többi piaci szereplőhöz – ezúttal inflációs díjkorrekciót végez, azaz az áremelés a 2022-es fogyasztói árindex-változásának felel majd meg. Ez 14,5 százalékos drágulást jelent, valamennyi tarifa esetében – legyen szó mobil vagy vezetékes előfizetésről.
A díjemelés a forgalmi díjakat nem érinti, valamint a különböző kedvezmények mértéke is nőni fog az infláció mértékének megfelelően. A díjkorrekció miatt nem lehet felmondani a szolgáltatást, mivel az ÁSZF-be már tavaly év végén beépített a DIGI egy olyan változtatást, ami jogalapot ad az inflációs áremelésre.
Egyedül azoknak nem emelkedik a havi díja, akik 2022. május 1. és június 30. között kötöttek határozott idejű szerződést (hűséget) a DIGI-vel – legalábbis a hűségidő lejártáig.
A tulajdonosváltást követően először a tavalyi év közepén emelt az árain a DIGI, majd idén január 1-jétől is drágultak a díjcsomagok – előbbi áremelés elsősorban a mobilos, míg utóbbi a kizárólag internetszolgáltatást igénybe vevő ügyfeleket érintette.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.