Amerikai és orosz is van köztük: négy űrhajós indult a Nemzetközi Űrállomásra a SpaceX űrhajójával

Az űrkapszula, amelyben az asztronauták utaznak, vasárnap éri el a Föld körüli pályán keringő űrállomást.

  • MTI MTI
Amerikai és orosz is van köztük: négy űrhajós indult a Nemzetközi Űrállomásra a SpaceX űrhajójával

Négy ország négy űrhajósa indult el szombaton a Cape Canaveral-i Kennedy Űrközpontból a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a SpaceX űrhajójával. A négy űrhajós – a NASA asztronautája mellett egy dán, egy japán és egy orosz – az űrállomáson március óta tartózkodókat váltja.

Az űrhajó parancsnoka Jasmin Moghbeli, az amerikai haditengerészet pilótája, akinek ez az első űrutazása, elmondta, hogy a legénység összetétele jól demonstrálja, „mit tudunk csinálni, ha harmonikusan együtt dolgozunk”.

A hathónapos küldetés tagjai között van a dán Andreas Morgensen, az ESA űrhajósa, valamint a japán Furukava Szatosi és az orosz Konsztantyin Boriszov is. Az űrhajó indítását korábban egy nappal elhalasztották, hogy újból ellenőrizhessék az űrkapszula létfenntartó rendszerét.

Szeptember közepén Kazahsztánból indul a Nemzetközi Űrállomásra további legénység: a NASA egy asztronautája és két orosz űrhajós.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

(Nyitóképünk illusztráció)

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.