Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Miért pont a TikTok akarna kimaradni a mesterséges intelligencia kínálta remek lehetőségekből? A platform már teszteli az egyelőre AI Song névre hallgató funkciót, amely egyszerűen varázsol zeneszerzőt a videót feltöltő mezei felhasználóból.
Képzelje el, hogy készített egy jó kis klipet, amit meg is osztana a TikTokon keresztül a világgal. Igazán teljes persze akkor lenne a videó, ha zenei aláfestés is lenne hozzá, és nemsokára saját szerzeményeit használhatja erre, ugyanis a TikTok jelenleg egy generatív mesterséges intelligencia (GAI) dalkészítő eszközt tesztel.
Ez az AI Song nevű funkció lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy beírjanak egy alapvető szöveges parancsot, és a MI ez alapján pillanatok alatt létrehoz egy teljes dalt szöveggel, énekhanggal és hangszerekkel. A felhasználók ezután megváltoztathatják az alkalmazásban létrehozott dal műfaját.
A mesterséges intelligencia segítségével generált dalszövegeket a Bloom nevű nagy nyelvi modell (LLM) hajtja, amely a TikTok szerint „a világ legnagyobb nyílt többnyelvű nyelvi modellje”, hiszen több mint 176 milliárd paramétert tartalmazó adatkészlettel dolgozik. Mivel 46 természetes nyelven képes dalszövegeket generálni, a közel 2 milliárdos globális felhasználói bázis igen széles rétege használhatja majd.
Az AI Song funkció nagy valószínűséggel a TikTok-tulajdonos ByteDance Ripple alkalmazásából származik. Az appnak énekelni vagy dúdolni lehet, s ezután mesterséges intelligencia segítségével kész zeneszámot képes készíteni ebből. A Ripple tavaly indult el néhány piacon.
Az AI Song tehát potenciálisan segítheti a TikTok alkotóit abban, hogy spontán vírusslágereket vagy egyedi zenét hozzanak létre. Ha pedig kiterjesztik az üzleti profilokra, akkor az szerzői jogoktól mentes lehetőséget biztosíthat a videótartalom hangsávokkal történő kiegészítésére. Jelenleg a funkció kezdeti tesztelési szakaszában van (az sem biztos, hogy AI Song marad a neve), és a felhasználók korlátozott csoportja számára érhető csak el. Ők egyelőre még nem túl lelkesek, a funkción ugyanis még sok a csiszolgatni való.
Egyébként nem a TikTok az egyetlen platform, amely generatív AI-funkciókat kínál a felhasználóinak. A YouTube még tavaly kezdte el tesztelni azt a zeneszerzési funkciót, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy szöveges felszólításokból vagy dúdolt dallamokból készítsenek dalokat. A Dream Track 30 másodperces részleteket tesz lehetővé más népszerű előadók stílusában.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.