Amikor a NASA útnak indított a Voyager-űrszondákat, hogy tanulmányozzák a Naprendszer bolygóit, kiderült, hogy a körülöttük keringő holdak legalább annyira érdekesek, mint maguk a planéták. Nem véletlen, hogy az Európai Űrügynökség Juice űrszondája épp a Jupiter felé tart, hogy az ahhoz közeli holdakon keressen az élet nyomaira utaló jeleket, ám a tudósokat nemcsak ez foglalkoztatja: az is, hogy vajon a Naprendszeren kívüli bolygóknak milyen holdjaik lehetnek.

Bár az exobolygókból ma már egyre többet fedeznek fel a csillagászok, a hozzájuk tartozó holdakkal – ha van nekik egyáltalán – nem ilyen egyszerű a helyzet. Ezek az égitestek túl kicsik és túlságosan messze vannak ahhoz, hogy meg lehessen őket figyelni. A NASA egyik tudóscsapata 2019-ben vetette fel, mi lenne, ha a holdakat nem az általuk vetített árnyékuk alapján próbálnák megtalálni, hanem nátriumot keresnének körülöttük.

A Voyager-űrszondák egyik nagy felfedezése volt, hogy a Jupiter holdja, az Io rendkívül erős vulkáni aktivitást mutat. Azóta tudja a tudomány, hogy a hatalmas bolygókhoz közel keringő holdak nagyon erős ilyen aktivitást mutathatnak, azóta pedig nem találtak más magyarázatot arra, hogy miként lehet nátrium egy ilyen égitest közelében.

Mégis, a tudósoknak határozottabb bizonyítékra van szükségük annál, mint hogy nincs még másik magyarázat. Éppen ezért Apurva Oza – aki a 2019-es NASA-csapat egyik tudósa volt – próbált további bizonyítékok után kutatni. Bár továbbra sincs egyértelmű eredmény, a szakember kiszúrt egy érdekességet: a WASP-49b kódjelű exobolygónál van egy nátriumfelhő, ami gyorsabban mozog, mint a planéta. A kutató szerint a felhő az ellenkező irányba mozog, mint ahogy a fizika szerint mozognia kellene, ha a bolygó légkörének része lenne – írja az IFLScience.

Oza és csapata azt is megállapította, hogy a nátriumfelhő elképesztő sebességgel bővül, van, hogy másodpercenként 100 ezer kilogrammal lesz több.

A WASP-49b egy „forró Szaturnusz”, ami azt jelenti, hogy olyan bolygó, amelynek tömege hasonló a Szaturnuszéhoz, de hőmérséklete sokkal magasabb, mint ami a Vénusz felszínén van. A korábbi elemzések azt mutatták, hogy a légköre leginkább hidrogénből és héliumból áll, ezért nincs magyarázat arra, hogy miként kerülhet oda ennyi nátrium.

Az Io esetében a Jupiter és a többi Galilei-hold miatt olyan gravitációs erők érik a holdat, hogy annak magja felforrósodik, majd vulkáni tevékenység során a felszínre tör. Ennek egy része a felszínre hullik, más része viszont megszökik. Ezt azonban a Jupiter felfogja, így egy felhő keletkezik az égitest körül. Hasonló, mint amilyenről a WASP-49b esetében is szó van.

Az Io légkörébe sok más gáz is kikerül a kitörésekkor, ám a nátrium az, amit a legkönnyebb észrevenni. Mivel a WASP-49b nagyon messze van, így könnyen lehet, hogy más gázok is vannak ott, de ilyen távolságból csak a nátrium vehető észre. Ezt az elméletet a The Astrophysical Journal Letters című tudományos lapban is leírták a kutatók.

NASA / JPL-Caltech

Bár jelenleg úgy tűnik, hogy egy exohold lehet a legjobb magyarázat a nátrium forrására, van még egy probléma: nem lehet folyamatosan ilyen ütemben termelni a nátriumot. A WASP-49 a becslések szerint körülbelül 7 milliárd éves, így ezek a kibocsátások nem valószínű, hogy a rendszer eredeti jellemzői voltak.

A leghosszabb megfigyelt kitörés eddig 40 percig tartott. A Földön a vulkánkitörések során több milliárd tonna anyag kerül elő a mélyből, ennek azonban csak elenyésző része a nátrium, és abból is csak csekély mennyiség kerül ki a bolygó vonzásából. Ha Oza elmélete helyes, akkor az exohold olyan gyorsan veszíthet a tömegéből, hogy előbb-utóbb darabjaira fog hullani. Emiatt viszont szerencsésnek mondhatják magukat a tudósok, hogy épp észlelhetik a feltételezett égitestet.

A legfontosabb azonban, hogy ha az exohold valóban létezik, akkor nem zárható ki, hogy az exobolygók milliárdjainak lehetnek hasonló holdjai.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.