Hazudott a Google az Air India lezuhant repülőgépéről
A Google kereső mesterséges intelligenciára épülő funkciója, az AI Overview téves információt közölt az Air India repülőgépének balesetéről, ami több szempontból is probléma.
HVG
Egy ideje már Magyarországon is elérhető a Google mesterségesintelligencia-alapú internetes keresési módja, az AI Overview (magyarul: AI-alapú áttekintés). A fejlesztés lényege, hogy az adott keresés esetén a találati oldal tetején néhány mondatban összefoglalja az adott témával kapcsolatos ismereteket, így a felhasználó már azelőtt tájékozódhat egy témáról, hogy rá kellene kattintania egy hivatkozásra.
Bár a megoldás kényelmes, több probléma is van vele. Amellett, hogy súlyos csapás az újságírásnak, a mesterséges intelligencia néha hajmeresztő dolgokat ajánl – például, hogy kenjen ragasztót a pizzára. De időnként olyan egyszerű kérdésre sem tudja a helyes választ, mint hogy éppen milyen dátumot írunk. Most egy újabb komoly tévedésére derült fény, ami az Air India légi katasztrófájához kapcsolódik.
Mint ismert, az Air India egyik Boeing 787-8 Dreamlinere nem sokkal felszállás után zuhant le Indiában, 242 emberrel a fedélzetén, a szerencsétlenségnek csak egyetlen túlélője volt. A gép egy nappal a tragédia előtt a paksi atomerőmű felett is elrepült.
A katasztrófa miatt érthető módon rengetegen kezdtek el rákeresni az Air India légitársaságra a Google-ben, az AI Overview pedig tette a dolgát, és összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat a témában: kezdve azzal, hogy lezuhant a repülőgép. Kiderült azonban, hogy már az első mondatban álinformációt közölt a Google mesterséges intelligenciára épülő szolgáltatása: azt állította, hogy lezuhant egy Airbus utasszállító repülőgép.
Volt olyan áttekintés – írja a BGR –, amely még a repülőgép típusát is közölte: egy Airbus A330-243 zuhant le a Google szerint. Csakhogy ez nem igaz, mert, mint ahogy fentebb is írtuk, a szerencsétlenül járt gép egy Boeing 787-8 Dreamliner volt. Mindez azért is igen komoly probléma, mert egyfelől a légi katasztrófa hatással lehet a cég jövőjére, másfelől pedig a légitársaságokra is, amelyek utasai nem biztos, hogy szívesen utaznak egy ilyen típusú géppel. Márpedig ha a Google álhírt közöl, és azt állítja, hogy a Boeing gépe helyett az Airbus repülőgépe szenvedett balesetet, az minden szempontból megtévesztés.
Minden jel szerint még a becsapódás előtti pillanatban leszakadhatott az Air India csütörtökön lezuhant Boeing 787-8 Dreamlinerének vészkijárati ajtaja. Ez menthette meg a baleset egyetlen túlélőjét.
A Google a felhasználási feltételeiben ugyan jelzi, hogy a válaszok hibásak lehetnek, ám valószínűleg csak nagyon kevesen olvassák el az apró betűs részt. A vállalat az Ars Technicának úgy nyilatkozott: már kijavította a szóban forgó hibát, és a keresés nem ad összefoglaló találatot. Cikkünk írásának pillanatában a mi keresésünk sem adott az MI által összefoglalt információkat találatként.
A BGR megjegyzi: a fenti hiba nemcsak azért súlyos, mert álhírről van szó, hanem mert a Google AI-alapú áttekintését nem lehet kikapcsolni, azt lényegében ráerőlteti a cég a felhasználókra. Márpedig ez azzal is jár, hogy ilyen esetben nem lehet kikerülni az álhíreket sem.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.