A vészkijáraton ugrott ki a repülőből az Air India katasztrófájának egyetlen túlélője
A légitársaság megerősítette: egyetlen ember élte túl a balesetet.
HVG
A Boeing 787 Dreamliner egyik vészkijáratánál ült és azon keresztül tudta elhagyni a gépet az a férfi, aki túlélte az Air India Londonba induló járatának ahmadábádi balesetét. A légitársaság megerősítette: ő az egyetlen túlélő a gépen utazó 242 ember közül.
A 40 éves Ramesh Viswashkumart kórházba szállították, innen nyilatkozott az indiai sajtónak. A Reuters beszámolója szerint a férfi brit állampolgár, aki bátyjával utazott vissza családlátogatás után Londonba. “Amikor magamhoz tértem, halottak hevertek körülöttem, felálltam, és elrohantam. A gép részei voltak szanaszét körülöttem. Valaki megfogott és egy mentőbe tettek” – nyilatkozta a férfi a Hindustan Timesnak.
Az Air India járata gép nem sokkal a felszállás után csapódott egy lakónegyedbe, egy orvosszállásnak helyet adó épületre. A lakónegyedben meghaltakkal együtt csaknem 300 áldozata van a tragédiának.
Az első Boeing 787-8 Dreamliner 2011-ben szállított utasokat, azóta pedig több milliárd kilométert tettek már meg a gépek. Eddig egyetlen ilyen típus sem zuhant le, műszaki problémák és balesetek azonban már adódtak.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.