A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A kínai mérnökök 1360 méteres távolságból voltak képesek leolvasni azokat a betűket, amelyek csupán néhány milliméteresek voltak.
Speciális lézerrendszert fejlesztettek ki a Kínai Tudományos és Technológiai Egyetem mérnökei. A megoldás olyan precíz, hogy a segítségével egy kilométeres távolságból is el lehet olvasni a csupán néhány milliméter nagyságú betűket. Mindez arra is lehetővé teszi, hogy kémkedésre használják a rendszert – írja az IFLScience.
A rendszer mögött meghúzódó technológia maga nem újdonság, azt a csillagászatban és a fizikában is régóta használják. Egész pontosan a szögtávolság mérésére szolgál, amit aztán laboratóriumi eszközként is elkezdtek használni olyan feladatok elvégzésére, mint a nagy energiájú részecskefizikában zajló kölcsönhatások vizsgálata, vagy épp a fotonterjedés vizsgálata nemlineáris közegekben – például kristályokban.
A kínai kutatók most egy olyan új berendezést hoztak létre, amely képes leküzdeni a hagyományos képalkotás korlátait. Ahelyett, hogy a tiszta fényhullámokat gyűjtené egy lencsén keresztül, az új rendszer olyan lézerberendezést használ, ami szabályozható és reprodukálható módon hatékonyan utánozza a termikus fény statisztikai tulajdonságait. Ez lehetővé teszi a csapat számára, hogy a fény tulajdonságait az igényeiknek megfelelően állítsa be.
Ebben az esetben a lézersugarak egy távoli célpont felé irányíthatók, és két vagy több teleszkóp rögzíti a visszavert intenzitásukat. Ezután az adatokat egy algoritmus segítségével az eredeti forrás képévé alakítják, amely rendkívül részletes eredményt ad.
A Physical Review Letters című tudományos lapban megjelent publikáció szerint mivel a megoldás képes áthatolni a légköri turbulencián, így kiküszöböli a teleszkópok optikai hibáit, ez pedig ideálissá teszi, hogy távolról nagy felbontású képeket lehessen készíteni.
Az eszközt városi térben tesztelték le, és kiderült, hogy 1,36 kilométer távolságból is le lehetett vele olvasni a tesztbetűket. A kísérlet során 3 milliméteres felbontást értek el, ami 14-szer jobb, mint amire egy teleszkóp képes.
Az eszköz egyelőre még finomításra szorul, ám ha elkészül, akkor valóban hatékony kémeszközzé válhat.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez a HVG kvízjátéka.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.