Nemrég új időpontot közölt az Axiom Space azzal kapcsolatban, hogy az Ax-4 küldetés legénysége – vagyis Kapu Tibor és másik űrhajóstársa – mikor startolhat el a Földről, és indulhat el a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felé. Akkor még csak annyit lehetett tudni, hogy erre legkorábban június 22-én, vagyis vasárnap kerülhet sor, most azonban ennél pontosabb időpontot is közölt a vállalat. Ezek szerint a csapat leghamarabb
június 22-én, magyar idő szerint 9 óra 42 perckor
indulhat el az űrbe. Mindez azt jelenti, hogy bármilyen probléma – meghibásodás vagy a nem megfelelő időjárási körülmények – miatt ez az időpont csúszhat órákat, vagy akár napokat is.
Kapu Tibor jelenleg karanténban várja az indulást.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a két magyar űrhajós – Kapu Tibor és tartalékosa, Cserényi Gyula –áprilisban fejezte be sikeresen a NASA űrhajóskiképzését. A küldetés az eredeti tervek szerint május 29-én indult volna el a Nemzetközi Űrállomásra, azonban mintegy két héttel a kilövés előtt a halasztásról döntöttek, akárcsak június elején, majd egy héttel később újra. Míg először az időjárással és SpaceX rakétájával voltak gondok, legutóbb már a Nemzetközi Űrállomás meghibásodása miatt döntöttek a szakemberek a halasztás mellett.
A magyar űrhajós gitározni is fog a Nemzetközi Űrállomáson, a csapatot pedig egy plüsshattyú is elkíséri majd, aminek fontos szerepe lesz a küldetésben.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.