Kapu Tibor gitározni is fog az űrállomáson, azt is elmondta, mit vár a legjobban

A magyar űrhajósnak valamivel többet kell karanténban töltenie űrutazása előtt, de ez a gyakorlás miatt kapóra jön neki, bár az édesanyja „mindig lesápad” az újabb híreket hallva – mondta el egy interjúban Kapu Tibor.

  • hvg.hu

Anyáék sokkal jobban izgulnak, mint én. (…) Anya mindig lesápad az új híreket hallva

– mondta el a június 10-én az Axiom-4 nemzetközi űrmisszión résztvevő Kapu Tibor magyar űrhajós a Spacejunkie Youtube-csatorna interjújában. Az űrutazás idejét ugyanis két nappal későbbre helyezték, így a már másfél hete karanténban lévő Kapunak is két nappal többet kell az elkülönítőben maradnia, „Ami olyan szempontból jól jön, hogy rengeteg kísérletet kell begyakorolnunk” – mondta.

Az űrhajós úgy fogalmazott, az Nemzetközi Űrállomáson (ISS) elvégzendő kísérletek – összesen 60, ebből 25 magyar kísérlet – már mind készen áll, gyakorolni leginkább a bepakolást, a logisztikát kell, valamint már elkezdték a felbocsátáshoz igazítani az ébrenlétet és az alvásukat.

Az idáig vezető útról az interjúban azt mondta, az elmúlt három évben a képzés során persze voltak „nehéz pillanatai”, de a legfontosabb érzése a megtiszteltetés, hogy

Mennyi minden menő dolog történt velünk az elmúlt években.

Példaként azt mondta, „olyan élmény, amit sosem fog elfelejteni”, amikor már saját belépőkártyája lett a NASA-nál, és saját autójával úgy járt be a központba, ott pedig úgy mozgott a 14 ezer alkalmazott között, ahogy bárki más. Hasonló érzés volt az is, amikor első alkalommal vették fel a szkafanderünket:

Nem olyan könnyű felvenni, és levenni még nehezebb,

de „abban járni, abban gyakorolni: ezek elképesztő érzések”.

A misszióról azt mondta, a kísérletezést is „rettenetesen várja”, de kedvenc kísérletet nem tud választani. Várja, hogy „odaföntről beszélhessek diákokkal”, emellett „a bajtársiasság és hovatartozás érzését”.

Amikor felkerülsz az űrállomásra, bedokkoltok, belebegtek a kezeslábasban, akkor mégiscsak egy másik klubhoz csatlakozol.

Kapu azt is elmondta: fog gitározni az űrállomáson. Már volt is egy olyan videóhívása, amelynek másik oldalán a jelenleg az ISS-en tartózkodó űrhajósok voltak, akik meg is mutatták neki, hol tartják odafönt a gitárt. Ez is felejthetetlen élmény volt számára. Hozzátette:

„Fogok majd fent gitározni, de hogy mit, azt még szeretném meglepetésnek hagyni.”

https://www.youtube.com/watch?v=yiAiho-0KcY&t=10s&ab_channel=Spacejunkie%C5%B0rutaz%C3%A1s

Hozzászólások