Ha Samsung telefonja van, ez a lista számít: mikor kapja meg a mobilja a nagy szoftverfrissítést?

Jön az Android 16-alapú One UI 8 felület minden támogatott Samsung Galaxy készülékre, hamarosan önnél is megjelenhet a frissítés. Mutatjuk, mikor érdemes várnia.

  • HVG

A Samsung a júliusban bemutatott Galaxy Z-széria tagjainak fedélzetén adta ki a legújabb, Android 16-ra épülő One UI 8-as felületét. Ez azonban nem jelentette azt, hogy más készülékekre is rögtön megérkezik az újdonság – még az év elején bemutatott csúcsmodellek, a Galaxy S25-széria tagjai is várakozásra kényszerültek egy hosszabb tesztidőszak erejéig.

A stabil verzió kiadása azonban most megindult, első körben a már említett S25-szériával, több régióban is – ezek között egyelőre hazánk nem szerepel. Októberben azonban jön a szélesebb körű bevezetés, még több készülékkel.

Vészfrissítés jött a Samsung telefonokra, azonnal telepíteni kell

Nem ajánlott halasztani a Samsung mobilok frissítését, a gyártó ugyanis egy olyan hibát javított, amit már a hackerek is kihasználtak.

Az októberi listán ezek a hazánkban hivatalosan forgalmazott készülékek szerepelnek:

  • Galaxy S24
  • Galaxy S24+
  • Galaxy S24 Ultra
  • Galaxy S24 FE
  • Galaxy Z Fold 6
  • Galaxy Z Flip 6
  • Galaxy Z Fold Special Edition
  • Galaxy S23
  • Galaxy S23+
  • Galaxy S23 Ultra
  • Galaxy S23 FE
  • Galaxy S22
  • Galaxy S22+
  • Galaxy S22 Ultra
  • Galaxy Tab S10+
  • Galaxy Tab S10 Ultra
  • Galaxy Tab S10 FE
  • Galaxy Tab S10 FE+
  • Galaxy Tab S10 Lite
  • Galaxy Tab S9
  • Galaxy Tab S9+
  • Galaxy Tab S9 Ultra
  • Galaxy Tab S9 FE
  • Galaxy Tab S9 FE+
  • Galaxy Tab Active 5
  • Galaxy A36
  • Galaxy A35
  • Galaxy A34
  • Galaxy A25
  • Galaxy A56
  • Galaxy A53
  • Galaxy XCover 7 Pro

Később, novemberben pedig az alábbi készülékek kapják meg a frissítést:

  • Galaxy Z Fold 5
  • Galaxy Z Flip 5
  • Galaxy Z Fold 4
  • Galaxy Z Flip 4
  • Galaxy Tab S8
  • Galaxy Tab S8+
  • Galaxy Tab S8 Ultra
  • Galaxy Tab Active 5 Pro
  • Galaxy Tab A9
  • Galaxy Tab A9+
  • Galaxy Tab A11
  • Galaxy A16
  • Galaxy A15
  • Galaxy A24
  • Galaxy A33

Bár ez már a Samsung hivatalos közlése, kisebb változások lehetnek, például azzal kapcsolatban, hogy mely régiókban mikor élesednek a frissítések.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások