A világ legnagyobb teherszállító repülőgépét építené meg az amerikai Radia nevű vállalat, amelyet túlméretezett katonai felszerelések szétszerelés nélküli szállítására terveztek – számolt be róla az Interesting Engineering. A cég célja, hogy betömje azt a lyukat, ami jelenleg fejfájást okoz a Pentagon és a szövetséges védelmi minisztériumok számára a stratégiai teherszállításban.
A WindRunner for Defense márkanév alatt megtervezett repülőgépet a Radia szerint nemcsak a hasznos teher súlya, hanem a térfogat szempontjából is optimalizálták. Mark Lundstrom, a cég alapítója és vezérigazgatója szerint a WindRunnert úgy tervezték, hogy teljes rendszereket, nagy hatótávolságú radarokat, harci repülőgépeket, mobil kórházakat és más összetett, túlméretezett eszközöket is képes legyen magával vinni szétszerelés, speciális infrastruktúra vagy a műveletek lassítása nélkül.
A jelenlegi teherszállító repülőgépek, mint például a C-5M Galaxy, a C-17 Globemaster III és az A400M Atlas, gyakran azelőtt telnek meg, mielőtt annyi rakománnyal pakolnák meg őket, hogy elérnék a gyártók által megadott súlyhatárt. Ez azt jelenti, hogy a nagyobb eszközöket szét kell szerelni, hogy jobban ki lehessen használni a rakteret. Ez érthető módon nem túl szerencsés, amikor egy adott helyre minél rövidebb idő alatt kell eljuttatni a rakományt – például egy mobil kórházat egy katasztrófa sújtotta területre.



A Radia szerint a repülőgépnek körülbelül hétszer nagyobb lesz a raktere, mint egy C-5-ösnek, valamint tizenkétszer nagyobb egy C-17-esénél. Szám szerint több mint 6800 köbméterről van szó, amelyet a rakomány begördítésével lehet megtelíteni.
A repülőgép hat CH-47 Chinook típusú helikoptert, négy CV-22 Osprey billenőrotoros repülőgépet vagy négy F-16-ost vagy F-35C repülőgépet tud szállítani egyszerre. De elfér benne 12 Apache helikopter is, amiből a C-17-essel például csak kettőt lehetne leszállítani.
A cég szerint a repülőgép 1800 méter hosszú, burkolatlan futópályán is képes le- és felszállni, ami megkönnyíti az általa szállított eszközök célba juttatását.
Hogy mennyibe fog kerülni a gép és mikor állhat kötelékbe az első, egyelőre nem tudni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.