A tengerbe csúszott egy teherszállító repülőgép Hongkongban, ketten meghaltak
A kettétört gép négyfős személyzetét ki tudták menteni, a repülő azonban a tengerbe lökött egy autót, amelyben két reptéri dolgozó tartózkodott, ők meghaltak.
A kettétört gép négyfős személyzetét ki tudták menteni, a repülő azonban a tengerbe lökött egy autót, amelyben két reptéri dolgozó tartózkodott, ők meghaltak.
HVG
Az amerikai Radia építheti meg a világ legnagyobb teherszállító repülőgépét, amelynek nemcsak a teherbírása lesz nagy, de a térfogata is optimális.
HVG
A Cargolux három Boeing 747-ese közvetlenül az iráni légtér előtt tűnt el a nyomkövető rendszerekből, és azóta sem tudni, hol vannak. Könnyen lehet, hogy Kína küldött hadianyagot Iránnak.
HVG
Személyzet nélkül emelkedhet a magasba a világ legnagyobb teherszállító repülőgépe, amelynek a hasznos teherbírása akár öt tonna is lehet. A tervek szerint 2026-ban mutatkozhat be szélesebb körben is.
HVG
Biztos, hogy az augusztus 20-i légi parádén madárral ütközött az állami Airbus A330-as, és az is biztos, hogy a hajtómű sérülését nem ez okozta. Hadházy Ákos a hajtómű rongálódásának idejét firtatta, erre azonban nem kapott választ a külügytől. Közben közlekedésbiztonsági vizsgálat folyik.
hvg.hu
A gép korábban állítólag a Wagner-csoporté volt.
A szerelés költsége 95 millió forint volt, a biztosítás pedig fedezte a sérült hajtómű cseréjének költségét. Ez utóbbi összegét a külügyi tárca már adta meg, de egy ilyen Rolls-Royce hajtómű ára 12-15 millió dollár is lehet, vagyis bő 4-5 milliárd forint.
1,6 milliárd a profit az állami Airbuson - állítja a KKM.
hvg.hu
Repülő pelikán: a Pyko nevű cég Pelican Cargo repülőgépe az áruszállítást könnyítheti meg, egy töltéssel akár 321 kilométert is képes megtenni, és a gyártó ígérete szerint gyorsabb és olcsóbb a hagyományos földi és légi szállítmányozásnál.
hvg.hu
Kimondottan a nehéz harci körülmények között lehet hasznos a Boeing egyelőre csak koncepcióként létező repülője, mely a lopakodók tulajdonságait mutatja fel, azonban hasznos lehet nagyobb teher szállítására is. A kialakításából fakadóan pedig az üzemanyag-fogyasztása is alacsonyabb lehet.
hvg.hu
Az első C-5M-et még 1970-ben kapta meg az amerikai légierő, az 1998-as felújítás óta azonban már C-5M Super Galaxy néven emlegetik az 52 teherszállítót.
hvg.hu
„Orosz elefánt” néven emlegetik a Ruszlánként ismert Antonov An-124-esek leváltására szánt polgári áruszállító repülőgépet, melynek fejlesztése új szintre lépett.
hvg.hu
Hat darab kínai Y-20-as húzott át Európa felett, úti céljuk pedig Belgrád volt.
hvg.hu
A Costa Rica-i repülőtéren kényszerleszállás törött ketté egy Boeing 757-200 törzse.
hvg.hu
Túlméretes szállítmányozásra más vállalatok is igénybe vehetik az Airbus ikonikus teherszállító repülőit, a Belugákat – közölte a repülőgépgyártó.
hvg.hu
Kína és Magyarország között fog ingázni a Wizz Air-repülő.
MTI
Tavaly szeptemberben vásárolták, azóta csak 17 utat tett meg. Bérbe adták volna, de még nincs róla megállapodás.
hvg.hu
Kedden indult első útjára a gép, Pekingből fog antigén teszteket hozni Budapestre.
hvg.hu
Mostantól heti egyszer jön majd onnan egy teherszállító gép.
MTI
MTI
hvg.hu
Egy igazi ritkaságot fogadott hétfőn a Budapest Airport: egy négyhajtóműves Ilyushin IL-62MGr teljesített egy speciális teherszállító járatot.
hvg.hu