Úgy tűnik, a következő generációs játékkonzolokra is hatással lehet a mesterséges intelligencia, pontosabban az általa keltett áremelkedés a memóriapiacon. Mint ismert, az AI-t kiszolgáló adatközpontokhoz rengeteg eszköz kell, így a gyártók elsősorban az azokat építő vállalatokat akarják kiszolgálni RAM-mal. Emiatt drágább lesz a telefon, a számítógép, és gyakorlatilag minden más is. Memória ugyanis mindenben van már.
Az áremelkedés – mely az előrejelzések szerint évekig is kitarthat – a következő generációs PlayStation- és Xbox-konzolokra is hatással lehet. Az Insider Gaming jelentése szerint ugyanis a Sony és a Microsoft is tárgyal a 2027-re vagy 2028-ra időzített újgenerációs konzolok késleltetéséről.
A jelentés szerint a két cég inkább megvárná, míg a RAM-gyártók bővíteni tudják az infrastruktúrájukat, hogy több egységet tudjanak gyártani, lejjebb szorítva az árakat.
Az elmúlt időszakban már a jelenlegi konzolgeneráció árán az emeltek a gyártók, a Sony például a háttértár méretén is faragott egy kicsit a PlayStationben.
Hogy mennyit késhetnek az új konzolok, az nem ismert, ahogyan azt sem érdemes készpénznek venni, hogy tényleg később futnak majd be. A hardverelemek tartósan magas ára azonban tényleg elvezethet oda, hogy végül nem éri meg az adott pillanatban piacra dobni egy tényleg nagyon drága konzolt, és érdemesebb inkább várni legalább 1-2 évet, piacon tartva a jelenlegi generációt.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.