Új, abszolút csúcskategóriás laptopot dobhat piacra még 2026-ban az Apple – írja friss jelentésében Mark Gurman, a Bloomberg szakírója.
A MacBook Ultra lehet a cég első érintőképernyős laptopja, ráadásul a mögötte lévő panel is OLED lehet.
A MacRumors hangsúlyozza, a korábbi várakozások úgy szóltak, hogy az M6-os lapkával érkező MacBook Prók már OLED megjelenítővel és érintőképernyővel lesznek szerelve – Gurman szerint azonban ezek a képességek egy teljesen új MacBook-szériában fognak debütálni.
A szóban forgó MacBook Ultra egy új, csúcskategóriás laptop lesz az Apple-től, amely a Prók felett fog elhelyezkedni – tehát megmarad az eddigi Pro-széria is. Ez azt is jelenti, hogy a jelenlegi, már szintén nem olcsó laptopoknál is sokkal drágább lehet az Ultra.
Mint Gurman kiemelte, amikor az Apple 2017-ben először szerelt OLED panelt az iPhone X-be, majd 2024-ben az iPad Prókba, mindig körülbelül 20 százalékkal emelte az árakat. Ez a MacBook Ultra esetében sem lesz másképp.
https://hvg.hu/tudomany/20260306_apple-macbook-neo-korlatozasok-csatlakozok-portok-sebesseg-monitor
A név ugyan még változhat, de a szakíró szerint már idén, valamikor az év végén a boltok polcaira kerülhet az Apple csúcskategóriás laptopja.
Az Apple épp a napokban mutatta be a MacBook Neót, mely némi kompromisszummal ugyan, de már 280 000 forintért is megvásárolható. Az újdonságról itt írtunk részletesen.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.