3,5 MHz-es processzor és 48 KiB memória is elég volt, hogy a „Holdra szálljon” egy YouTube-videós

A ZX Spectrum nevű számítógép óriási siker volt az 1980-as évek elején. Most, több mint 40 évvel később újra értelmet nyert az egyik eszköz létezése.

  • HVG

Aki szeret elmerülni az informatika történetében, annak egész biztosan ismerősen cseng a ZX Spectrum név. A számítógépet a 2021-ben elhunyt Sir Clive Sinclair alkotta meg még az 1980-as évek elején, és több mint egymillió darab kelt el belőle világszerte. Ez, valamint a szintén általa tervezett ZX81-es voltak azok, amelyeken a játékipar veteránjai is dolgozni kezdtek, és amelyek a magyar felhasználók számára is az első számítógépet jelentették.

A készülék nemcsak a mai okostelefonoknál gyengébb, de még egyes okostelefon-töltők is erősebbek nála. A készülékben egy Z80A processzor lapult, ami 3,5 MHz-es volt, memóriából pedig 16, 48 vagy legfeljebb 128 KiB kerülhetett bele. Az eszközön a Sinclair BASIC operációs rendszer futott, népszerűségét pedig kis méretének és alacsony árának köszönhette.

Úgy tűnik azonban, hogy ez a számítási kapacitás még mindig elegendő ahhoz, hogy ha virtuálisan is, de el lehessen vele végezni egy holdra szállást. Ez persze bizonyos szempontból nem meglepő, hiszen a ZX Spectrum 13 évvel az első holdra szállás után készült el. Az Apollo-11 legénységét szállító űrhajó irányításáért az Apollo Guidance Computer felelt, ami 2,048 MHz-es processzorral dolgozott, és legfeljebb 2048 szót volt képes megjegyezni a memóriája. Vagyis jóval gyengébb volt, mint Sinclair számítógépe.

A mostani leszállást Scott Manley videós vitte véghez, amit egy YouTube-videóban mutatott be. Természetesen nem egy igazi holdkomppal, Manley ugyanis a ZX Spectrum segítségével a 2015-ben kiadott Kerbal Space Program nevű űrrepülés-szimulátor játékban navigált egy űrhajót.

Manley számára komoly kihívást jelentett, hogy a virtuális fedélzeti számítógépet a virtuális űrhajó működtetéséhez szükséges változókkal programozzon, valamint az is, hogy kiszámítsa a Holdra való manőverezéshez és leszálláshoz szükséges helyzetet és gyorsulást.

https://www.youtube.com/watch?v=XQTh1Davsj8

De már az is problémát okozott, hogy miként csatlakoztassa a régi számítógépet a szimulátorhoz. A ZX Spectrumon nincsenek olyan portok, mint például egy USB-aljzat. Szerencsére Sinclair készített egy kiegészítőt, az Interface-1-et, ami már tartalmazott egy portot, így csatlakoztatni lehetett az eszközt a windowsos számítógéphez. Ugyanakkor mivel a Kerbal Space Program nem támogatja a soros bemenetet, telepítenie kellett a Kerbal RPC modot, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy távolról irányítsák a hajót Python vagy bármilyen más nyelv használatával.

A számos nehézség ellenére Manley végül landolt a Holdon a virtuális komppal, ami azt is megmutatta, a valóságban milyen nehéz feladat lehetett ezt kivitelezni.

A NASA a tervek szerint hamarosan újra embert küldhet a Hold felszínére, sőt, már az a terv is megvan, hogy félévente indulna járat az égitesthez. Hogy ez valóban megtörténik-e, egyelőre nem tudni, de az biztos, hogy az Apollo-program számítógépéhez képest sokkal erősebb számítógépeket használhatnak majd a mérnökök.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások