Saját okostelefont dobhat piacra az OpenAI

Egy elemző szerint már javában dolgozik a ChatGPT fejlesztője egy saját okostelefon piacra dobásán. Közben Sam Altman, a cég vezérigazgatója is sejtelmes posztot tett közzé.

  • HVG

Évek óta nyílt titok, hogy valamilyen mesterségesintelligencia-alapú kütyün dolgozik az OpenAI, méghozzá az Apple korábbi sztártervezőjével, Jony Ive-val. Az eszközről csak kevés részlet ismert, egyes hírek szerint valamiféle hangszóró lehet majd.

Megeshet azonban, hogy az OpenAI nem éri be ennyivel, és egy saját okostelefont is szeretne piacra dobni. Erről a rendszerint jól értesült ellátásilánc-elemző, Ming-Chi Kuo írt.

Szavai szerint az OpenAI több lapkagyártóval, így a MediaTekkel és a Qualcommal is együttműködik majd, a gyártópartnere pedig a Luxshare Precision Industry lesz. Kuo úgy véli, a cég szeretne felzárkózni a jelenlegi AI-ügynök-trendre, valamint egy teljes ökoszisztémát is épít köré.

Mint a Neowin kiemeli, a legtöbb jelenlegi AI-ügynök asztali számítógépen fut, és a felhasználók üzenetküldő appokon keresztül kommunikálnak velük. Egy kifejezetten erre a célra fejlesztett hardver ugyanakkor sokkal hatékonyabbá teheti az efféle ügynökök használatát.

https://hvg.hu/tudomany/20260429_microsoft-openai-tavolodas-mesterseges-intelligencia-megallapodas-felbontasa

Véletlen vagy sem, Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója nagyjából akkortájt tett közzé egy bejegyzést az X-en, amikor Kuo is posztolt. Az AI-cég első embere szerint „úgy tűnik, ideje komolyan újragondolni, hogyan tervezzük az operációs rendszereket és a felhasználói felületeket”. Ezzel arra is utalhat Altman, hogy olyan új operációs rendszeren dolgozik a cég, ami a saját hardverén fut majd.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások