Megvan a bűvös szám: ha ennél fiatalabb korban kap a gyerek okostelefont, az kárt okoz neki
2025 nyaráig a kutatók is vitatkoztak arról, milyen hatással van a gyerekekre a képernyőidő. Aztán jött egy vizsgálat, ami mindent megváltoztatott.
Egy ideje már tartja magát az a nézet, hogy a képernyőn történő olvasás egészen más, mint amikor papírról faljuk a betűket. Anélkül, hogy vitatkoznának ezzel, ausztrál kutatók azért árnyaltak ezen a képen, azt a kiegészítést téve, hogy ennek a különbségnek a megléte azon is múlik, hogy milyen célból informálódunk, illetve hogy milyen is az a bizonyos képernyő.
Jobban megértjük, elsajátítjuk a szöveget, ha azt papír alapról tesszük, szemben a képernyővel. Sokszor hallhattuk már ezt a megállapítást, azonban a Macquarie Egyetem pszichológusai úgy gondolják, érdemes egy picit új megvilágításból szemlélni ezt a következtetést. Szerintük nem minden képernyő egyforma, és ez döntően befolyásolja, hogy mennyire érti meg az olvasó a szöveget. Észrevételeiket a The Conversation folyóirat hasábjain tették közzé.
Azzal kezdik, hogy bár az olvasás egy felnőtt ember számára egyszerűnek, magától értetődőnek tűnik, azonban az emberi evolúció egy viszonylag új képességéről van szó. A beszélt nyelvvel ellentétben ez egy olyan készség, amelynek az elsajátítására biológiailag nem vagyunk hajlamosak, és évekig tartó formális oktatásra és gyakorlásra van szükség, hogy végül a „vérünkké váljon”.
Az olvasáshoz bonyolult koordinációt kell végeznie az agynak: a szem folyamatosan ugrál a szavak között, miközben az agy a másodperc törtrésze alatt dolgozza fel a szavak jelentését.
Szemmozgáskövető és agyi képalkotó kísérletekből ismert, hogy az agynak időre van szüksége a szavak azonosításához. A vizuális információnak 60 milliszekundumra (egy milliszekundum a másodperc ezredrésze) van szüksége ahhoz, hogy a szemektől eljusson az agyig, és további 100–300 milliszekundum kell a szavak azonosítására. Ezek a korlátok a szöveg nehézségétől és a megértési szinttől függően percenként 300–400 szóra korlátozzák az olvasás maximális sebességét. A kutatók a gyorsolvasásról is ejtenek néhány szót, kihangsúlyozva, hogy bár létezik ilyen (és bizonyos szintig el is sajátítható), azonban a szövegértés a sebességnövekedéssel fordítottan arányos ütemben romlik.
Az olvasás finoman összehangolt folyamata könnyen sérülhet, ha az olvasási környezet zavaró. És itt kerülnek – a szó szoros értelmében – képbe a kijelzők. A kutatások szerint fontos különbséget tenni képernyő és képernyő között. Létezik jól működő és problémás digitális olvasás. Az előbbiek közé tartozik az e-könyv olvasása. A szakemberek szerint egy ilyen olvasó esetében kevés ok van annak feltételezésére, hogy a digitális olvasás különbözne a könyvek olvasásától, mivel mindkét formátum támogatja a képzett olvasáshoz szükséges mentális folyamatokat.
2025 nyaráig a kutatók is vitatkoztak arról, milyen hatással van a gyerekekre a képernyőidő. Aztán jött egy vizsgálat, ami mindent megváltoztatott.
Jóval kétesebbek viszont azok az eszközök, amelyek figyelemelterelést vezetnek be (például hirdetésekkel tarkított hírportálok), vagy amelyek formázása nem optimális, például középre igazított szöveg nagy vagy egyenlőtlen méretű szóközökkel a szavak között. Ez utóbbi ritkán jellemző a papíralapú szövegekre.
Bár a legtöbb felnőtt kifejlesztett egy olyan szintű végrehajtói kontrollt, amely képes figyelmen kívül hagyni az ilyen zavaró tényezőket, a kisgyermekek esetében más a helyzet. A szöveg jelentésének megértésével küzdő gyermekek szövegértése olyan mértékben romlik, hogy további erőfeszítésekre van szükségük a zavaró tényezők figyelmen kívül hagyásához, vagy ha még nem rendelkeznek a szükséges mentális koordinációval, akkor a szöveg értelmezése egyszerűen megszakad – írják a kutatók.
Összességében tehát nem maga a kijelző a fő gond, hanem az, amit csinál velünk. Az értesítések például megszakítják a figyelmet, a görgetés sietős olvasásra ösztönöz, az agy kénytelen a lényegre szűkíteni és kevesebb mély, koncentrált feldolgozás történik. Szemmozgáskövető vizsgálatokból származó bizonyítékok vannak arra is, hogy számos digitális környezet, például a weboldalak, specifikus olvasási stratégiákat válthatnak ki, az olvasók csak átfutják a szöveget a lényeg utáni keresésben. Bár az ilyen stratégiák bizonyos helyzetekben akár hasznosak is lehetnek, végső soron csökkentik az általános megértést, nehezebben alakul ki a mély szövegértés. Ez a lehetőség különösen aggasztó lehet a gyermekek esetében, mivel évekig tartó gyakorlásra van szükség a felnőttkori olvasási készségszintet támogató mentális rendszerek összehangolásához.
A lényeg tehát nem a forma (papír vagy képernyő), hanem az, hogy miért olvasunk, mennyire zavaró a környezet, mennyire „mély olvasást” kíván a feladat, mennyire kell és tudunk koncentrálni. Egy témában való elmélyedéshez, tanuláshoz a papír vagy egy e-olvasó eszköz lehet előnyös. A gyors információszerzéshez viszont teljesen rendben van egy képernyő. A megértést leginkább a figyelem minősége határozza meg, és ebből az aspektusból számít az, hogy milyen hordozón olvassuk a szöveget.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.