Éveken át csak jöttek és jöttek a bódultsági rohamok, aztán egy súlyos esés, és kiderült a nagy baj

Az amerikai Phil Anderson és felesége éveken át a sötétben tapogatózott, miután a férfinek 2019-ben rejtélyes rohamai lettek. A megoldást mostanra sikerült megtalálni.

  • HVG

Éveken át próbált rájönni az amerikai Heidi Anderson és férje, Phil Anderson, hogy milyen egészségügyi problémája lehet a férfinek. A The Washington Post adott róla hírt, hogy a férfivel hosszú éveken át, egyre sűrűbben fordult elő az, hogy az este közeledtével bódult állapotba került, de az okára jó darabig nem sikerült fényt deríteni.

Mivel Anderson az ötvenes évei vége felé járt, a felesége demenciára gyanakodott, ám kiderült, nem erről van szó, a neurológiai vizsgálatok pedig nem tudták megállapítani, mi okozza a „transzszerű állapot” kialakulását. Az is gyorsan kiderült, hogy a háziorvos megállapításával ellentétben nem a dehidratáltság váltja ki a különös eseteket.

Egyik alkalommal a férfi az otthonában került bódult állapotba, ami miatt elesett és beverte a fejét a dohányzóasztalba, így a sürgősségi osztályon derült ki. És ekkor kezdett világossá válni, mi is húzódik meg a háttérben.

Semmit nem találtak nála

A most 69 éves Phil Anderson 24 évet töltött az amerikai tengerészgyalogságnál, mielőtt a belbiztonságnál dolgozott és az akadémiai kutatásokban vett részt. Fiatalon – a 20-as, 30-as évei elején – összesen 13 maratont futott le és teljesített egy Ironman versenyt, és jó egészségnek örvendett. Később azonban, 40 éves korában asztmát, 50 éves korában prosztatagyulladást, 55 éves korában pedig gyomorfekélyt diagnosztizáltak nála. A magas vérnyomása és a koleszterinszintje miatt pedig gyógyszereket kellett szednie.

A rohamai 2012-ben kezdődtek, amikor a virginiai Alexandriában élt, és diakónusnak készült. Az alapvetően szelíd természetű férfi a bódult állapotban harciassá vált, nagyon sokat vitatkozott a feleségével, aminek vége gyakran az lett, hogy elaludt a kanapén, majd felkelve nem emlékezett semmire. Heidi a lapnak arról beszélt, hogy ez komoly terhet rótt a házasságukra.

https://hvg.hu/tudomany/20240402_agymukodes-memoria-javito-taplalekkiegeszito

Miután a pár 2017-ben Boston közelébe költözött, az epizódok egyre gyakoribbak és aggasztóbbak lettek. A feleségének végül sikerült meggyőznie őt, hogy forduljon orvoshoz.

A neurológus MRI-vizsgálata csak annyit állapított meg, hogy a férfinek korábban voltak kisebb szélütései, de ezek nem magyarázták az aktuális állapotát. Egy másik, hatórás vizsgálat és a pszichológiai felmérés sem hozott eredményt.

Az ominózus esés végül 2020 augusztusában következett be, amikor a férfi kutyasétáltatásból hazatérve csak üveges tekintettel bámult maga elé. Miután a felesége bekísérte a házba, megtántorodott és elesett, a fejét pedig beverte.

Jött a vérvizsgálat

A sürgősségi osztályon a férfitől vért is vettek, aminek az eredménye megdöbbentő lett: az etanolszintje 363 milligramm/deciliter volt, ami 0,363 százalékos véralkoholszintnek felel meg. Ez több mint négyszerese annak a határértéknek, amivel még volán mögé lehet ülni az Egyesült Államokban. Phil azonban csak alkalmakkor ivott, és mivel néhány nappal később prosztataműtétre volt kiírva, egyetlen kortyot sem ivott az esése előtt.

Miután az orvosa Elizabeth O’Brien arról győzködte a férfit, hogy beszéljen nyíltan az alkoholproblémáiról, ő azonban váltig állította, hogy nem szokott inni, egy másik lehetséges állapot is felmerült: az ABS (auto-brewery syndrome), ami lényegében annyit tesz, hogy a szervezet alkoholtermelő üzemmódba kapcsol.

https://hvg.hu/tudomany/20260413_egyutteles-bel-mikrobiom-egeszseg-belflora

Az ABS egyre inkább elfogadott állapot az orvostudományban. Ebben az állapotban a szénhidrátokat lebontó bélmikrobák szokatlanul magas etanolszintet termelnek, ami miatt az emberek gyakorlatilag részeggé válnak.

Hol jobb volt, hol rosszabb

A diagnózis után Heidi Anderson felvette a kapcsolatot egy nonprofit szervezettel, ami ezzel a betegséggel foglalkozik. Ennek hatására jelentkezett a férfi ahhoz a Bernd Schnabhoz, aki a Kaliforniai Egyetem gasztroenterológusaként a betegség tüneteit mutató embereken végzett vizsgálatot.

Emellett felvette a kapcsolatot Prasanna Wickremesinghe gasztroenterológussal, aki a Richmond Egyetem tudósaként végzett glükóztesztet a férfin. Ekkor egy cukros oldatot kellett innia, majd a vércukorszint megemelkedését követően az orvos mintát vett az emésztőrendszeréből.

Ekkor derült ki, hogy jelentős mennyiségű gomba – Saccharomyces cerevisiae – található a szervezetében, ami sörélesztőként ismert. Ekkor derült ki, hogy a férfi ABS-ben szenved.

https://hvg.hu/tudomany/20251007_belmikrobiom-mikromuanyag-bakterium-vizsgalat

Az orvos ezután egy gomba elleni gyógyszert írt fel neki, valamint csökkentette a férfi szénhidrát- és alkoholfogyasztását. Ennek hatására a tünetek több hónapra elmúltak.

2021 augusztusában aztán ismét visszatért a tünet, amely során kiderült, hogy a férfi vérében 0,361 százalékos az alkoholszint. Ekkor egy másik gyógyszerre váltottak, ami úgy tűnt, hogy segít, de a tünetek időszakosan továbbra is jelentkeztek.

A házaspár kétségbeesett, hogy a férfi sosem fog tudni újra normális életet élni. A hagyományos megoldások mellett Anderson próbálkozott akupunktúrával, kávébeöntéssel és természetgyógyásszal is – utóbbi egy olyan tablettát írt fel neki, ami havonta 1500 dollárjába, vagyis nagyjából 471 ezer forintjába került, de nem túl meglepő módon a természetgyógyász által javasolt készítmény hatástalan volt.

A megoldás

A felesége végül azt javasolta, próbálja meg a székletátültetést, ami bizonyos bakteriális problémák esetében már hatásosnak bizonyult, így hátha az ő baján is segíthet.

Egy ilyen eljárás során az egészséges donorok székletéből származó mikrobákat kapszulákba csomagolva juttatja a szervezetébe a beteg, ami túléli a gyomor savasságát, és végül a bélbe bejutva fejti ki jótékony hatását.

Heidi Elizabeth Hohmann-nal, a bostoni Mass General Brigham egészségügyi központ fertőző betegségekkel foglalkozó specialistájával vette fel a kapcsolatot, aki több száz székletátültetést végzett már. A szakember eleinte szkeptikus volt azzal kapcsolatban, hogy a megoldás segíthet a férfinek, végül azonban felvette a kapcsolatot Schnabbal.

Kiderült, a vizsgálatok kimutatták, hogy Anderson és mások etanolszintjének emelkedését baktériumok, köztük az Escherichia coli és a Klebsiella pneumoniae okozták – vagyis nem csak a gomba jelentette a problémát, ami megmagyarázta, miért nem múltak el a tünetek a gombaellenes gyógyszerek használata ellenére sem.

Kiderült az is, hogy a férfi a korábbi években többször is antibiotikumkúrán esett át a prosztatagyulladása miatt, ami felboríthatta a bélflóra egyensúlyát.

https://hvg.hu/tudomany/20250115_szeklettranszplantacio-mikrobiom-1-es-tipusu-cukorbetegseg-kezelese

A hatóság végül engedélyezte a széklettranszplantációt: 2022 novemberében, miután három napig antibiotikumokat szedett, 5 napon át napi 15 kapszulát kellett bevennie. A kezelés azonban csak egy ideig volt hatásos, a rohamok később visszatértek.

Később újabb transzplantáción esett át a férfi, aki ezután hathavonta újabb kapszulákat kapott „megerősítő” célzattal. Ez a megközelítés már hatásosabb volt, ám 2025 júniusában a férfinél ismét jelentkezett a bódultság – a felesége bukkant rá a könyvespolc előtt, vérző szemöldökkel. Ekkor a vérében 0,314 százalékos volt az alkoholtartalom.

2025 júniusában újabb transzplantáció következett, akkor azonban már havonta kapta az újabb kapszulákat. Ez a terápia azóta is tart, a férfinek pedig azóta nem voltak epizódjai, az élete visszatérhetett a normál kerékvágásba. Azzal a különbséggel, hogy nem fogyaszthat szénhidrátot és alkoholt.

A férfi jelenleg jól érzi magát, visszatért a hétköznapi életéhez, a felesége pedig megkönnyebbült, hogy sikerült véget vetni az éveken át tartó küzdelemnek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

Hozzászólások