Pénteken kezdődött meg az új iPhone 18 Pro/18 Pro Max kiszállítása, és ahogyan az várható volt, a hétvégén páran már csavarhúzót is ragadtak, hogy megnézzék, mit rejt a készülék belseje.
A küllemében nem sokat változott iPhone 18 Prót a mobilok és más kütyük szerelésére szakosodott iFixit is szétkapta, és rá is mutatott egy-két érdekességre az új csúcsmobillal kapcsolatban.
Az iPhone 18 Pro legnagyobb újítása a főkamera állítható fényrekesze. Erről a szétszedés közben kiderült, hogy a szabályozást végző lamelláit elektromágnesesen mozgatja a készülék, hasonlóan az optikai képstabilizátorhoz. A két mechanizmus ugyanakkor egymástól függetlenül működik.

Aggodalomra ad okot, hogy a szétszerelés közben az egyik lamella megsérült, rámutatva arra, hogy mennyire nehéz javítani a kamerákat.
A 18 Prók nagyobb hőelvezető párakamrát kaptak az elődjüknél. Az A20 Pro lapka közvetlenül a memória mellett helyezkedik el, így utóbbi kikerül a processzor hőelvezetési útjából, és a chip közvetlenül csatlakozhat a párakamrához.
A szétszerelés közben fény derült arra is, hogyan néz ki ez az új felépítés – például, hogy milyen anyag nyomja az A20 Prót közvetlenül a gőzkamrához, amely egyébként a mobil szinte teljes szerkezetén szétterjed.
A probléma ott kezdődik, hogy az iFixit által szétszerelt négy iPhone 18 Próból háromnál megsérült a kijelzőt körülölelő műanyag keret. Ez elég rossz arány, noha azt ők is megjegyzik, hogy más, tőlük független szétszerelős videóknál nem volt megfigyelhető ilyesmi.
Ráadásul az Apple az iPhone 15 Pro óta ugyanazt a műanyag keretet használja, így úgy vélik, hogy korai lenne eldönteni, mennyire jelent ez szélesebb körű javíthatósági gondot.

A sérült kerettel a kijelző már nem fekszik vissza a készülékházba tökéletesen, amely veszélyezteti a mobil vízállóságát – jegyzi meg a 9to5Mac.
Akadnak más problémák is, mint például a nehezen javítható USB-C-port, amelynek cseréléséhez a belső alkatrészek zömét el lehet távolítani.
Az iFixit összegzi: az iPhone 18 Pro számos javíthatósági előnyt és hátrányt örökölt az előző generációtól. A csoport így a 18 Prónak és a 18 Pro Maxnak is 10/7-es javíthatósági pontszámot adott, amely nem tökéletes ugyan, de annyira nem is számít rossznak.
A teljes szétszerelést az alábbi videóban lehet megtekinteni:
https://youtu.be/oS_HMre7vk0
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.