Megnézték az amerikaiak véleményét az adatközpontokról, az eredmény egészen brutális

417 önkormányzati meghallgatás 10 202 felszólalását elemezte egy amerikai cég, hogy kiderüljön, mit gondolhatnak az amerikaiak az adatközpontokról.

  • HVG

Az elmúlt bő egy év történéseiből világosan kiderült, hogy az Egyesült Államokban élők nem szeretnék, ha adatközpont épülne a közelükben. Az amerikaiak betartanak az építési projekteknek, sőt, már egyre több a halálos fenyegetés miattuk.

Volt, ahol egy ilyen projekt miatt zavarták el a városvezetést, New York moratóriumot rendelt el az adatközpontok építésére, Texas egyik városában pedig az okozott felháborodást, hogy miközben ingyen kapott meg egy telket, hogy közparkot építsen rajta, inkább eladta egy adatközpontot építő cégnek. Legutóbb pedig Texas kormányzója kapott észbe, hogy az adatközpontok túl sok energiát fogyasztanak.

Miután a közelmúltban nyilvánosságra került, hogy az Amazon a lakossági tiltakozások hatására lemondott négy létesítmény megépítéséről, egy új weboldal azt mutatja be, mennyire negatív a közhangulat a projektekkel kapcsolatban.

Az American Sentiment – amit a San Franciscó-i székhelyű, AI-jal foglalkozó startup, a Prophecy Gov üzemeltet – összesen 417 helyi önkormányzat meghallgatásán elhangzott 10 202 civil véleményt értékelt, és egy olyan, böngészhető tény- és adatgyűjteményt állított össze, amely valószínűleg nem fog tetszeni az adatközpontok építőinek. Az összegzésből ugyanis kiderült: az adatközpontokkal kapcsolatos lakossági vélemények több mint 90 százaléka negatív.

A weboldal megjegyzi: bár ezek a vélemények nem feltétlenül tükrözik hűen az Egyesült Államok lakosságának valós hozzáállását az adatközpontokhoz, egyértelmű, hogy az azok létesítése körüli vita az utóbbi időben „egyre hevesebbé” vált.

Ezt az adatokat összegző elemzés is alátámasztja. A 10 202 beérkezett vélemény 90,5 százaléka negatív volt, míg csupán 7 százalékuk fogalmazott meg pozitívumokat azzal kapcsolatban, hogy a közelükben új adatközpont épüljön. A fennmaradó 2,5 százalék csupán kérdéseket tett fel a témával kapcsolatban. Megdöbbentő módon a fórumok 73 százalékán egyetlen olyan résztvevő sem akadt, aki támogatta volna az adatközpontok létesítését. A statisztikák szerint még azok is, akik támogatták az ötletet, jelentős, 6:1 arányú hátrányban voltak az ellenzőkkel szemben.

A leggyakrabban az adatközpontok vízfogyasztásának mértékét kritizálták, de felmerült a projektek átláthatóságának hiánya, valamint a helyi életminőségre gyakorolt ​​hatása is, nem alaptalanul.

Az adatközpontok ellenzői az AI-szektor legnagyobb szereplőit – köztük a Google-t, az Amazont, a Metát és a Microsoftot – is bírálták, sőt, maguk a vezetők – Elon Musk, Sam Altman, Mark Zuckerberg és Jeff Bezos – is kritikai össztűz alá kerültek.

Nagy kérdés, mi lesz így a jövőben az adatközpontok építésével akkor, amikor az Egyesült Államok azon versenyez, hogy ne előzze meg őt Kína a mesterséges intelligencia fejlesztésében.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások