szerző:
hvg.hu

Miután a kft.-k haladékot kaptak a kötelező tőkeemelés alól, kezd stabilizálódni a cégvilág, az első negyedévben jelentősen kevesebb vállalkozás szűnt meg, mint egy éve ilyenkor.

Csaknem 11 800 társas vállalkozás szűnt meg az első negyedévben Magyarországon, ami 15 százalékos csökkenés a megelőző negyedévhez, és 7 százalékos mérséklődés az egy évvel korábbi értékhez képest – derül ki az Opten jelentéséből. Az elemzés szerint lassan lezárulnak a kényszertörlési eljárások, és egy konszolidáltabb időszak következik kevesebb céggel és kevesebb felszámolással.

Tavaly az első negyedévben 13 600 kényszertörlési eljárást indított a cégbíróság, idén már csak 4755-öt. A nagy törés tavaly nyáron következett be: a második negyedévben még 12 600 új eljárás indult, azt követően azonban látványosan visszaesett a számuk a mai szintre.

A visszaesés jól mutatja, hogy a válság és a szigorú hatósági intézkedések konszolidálták a cégvilágot. A válság a maradék likviditást is kiszívta a nem életképes vállalkozásokból, majd a kormány szigorította a piacra lépést, miközben a cégbíróság a kényszertörlések elrendelésével kiszűrte a piacról azokat a társaságokat, amelyek a legelemibb adminisztratív kötelezettségeiknek sem tettek eleget.

Így egyre kevesebb vállalkozást alapítottak azok, akik eleve azzal a céllal indították el cégüket, hogy nagy adósságokat fölhalmozva bedöntsék őket. Ez korábban vonzó lehetőség volt, érdemi következmények nélkül, 2010 óta azonban a tulajdonosok felelőssége és tényleges számon kérhetősége is sokat javult.

A negyedéves cégalapítások száma ennek megfelelően két éve 6500 körül ingadozik, és most is csak egy kicsit haladta meg ezt a számot (6653). Ez sem kevés a magyar gazdaság teljesítményéhez képest, de látni kell, hogy 2010–11-ben még kétszer ennyi céget alapítottak negyedévente egy ennyire sem növekvő gazdaságban; vagyis az akkori cégalapítások mögött viszonylag kevés volt az életképes üzleti terv és valódi gazdasági szándék, derül ki a céginformációs szolgáltató közleményéből.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Mit jelent "újfideszül" a békejobb? Mától kiderül

Mit jelent "újfideszül" a békejobb? Mától kiderül

A brunei szultán mindenben az egyedit szerette: mint ez a 6 méteres Range Rover limuzin

A brunei szultán mindenben az egyedit szerette: mint ez a 6 méteres Range Rover limuzin

Varga Mihály az elmúlt 9 év tapasztalataival akarja segíteni az IMF-et

Varga Mihály az elmúlt 9 év tapasztalataival akarja segíteni az IMF-et

A Zeneakadémián tart beszédet Orbán Viktor október 23-án

A Zeneakadémián tart beszédet Orbán Viktor október 23-án

Nagy durranásra készülhet napokon belül az Apple

Nagy durranásra készülhet napokon belül az Apple

Varju László: "Ez koncepciós eljárás"

Varju László: "Ez koncepciós eljárás"