Bayer-ügy: PLT válaszol a bírálatokra
Papp László Tamás Zsidózás kontra intellektuális lincskampány címmel közölt kommentárját bírálta Fekete György, Gábor György, és Szalai Erzsébet. PLT bírálóinak válaszol az alábbi írásában.
A Bayer-ügyre reflektáló kommentáromat véleményező Fekete György és Gábor György cáfolni próbálja álláspontom helytállóságát. Mely szerint a Magyar Hírlapban közölt zsidózó publicisztikától való elhatárolódást kontraproduktívnak, bumeránghatást keltőnek gondolom. Újfent hangsúlyoznám: mindez nem változtat azon, hogy Bayer Zsolt inkriminált szavait jómagam is elfogadhatatlannak tartom. Említett hozzászólókkal sem azon fogok vitatkozni, hogy nevezett újságíró kijelentése antiszemita-e. Antiszemita. Alapvető nézetkülönbség inkább ott van közöttünk, hogy célravezetőnek tekinthető-e a fellépési mód, ami az írással szemben körvonalazódott? Jómagam, úgy látom, nem. Meggyőződésem, hogy az ilyen – a valóban gusztustalan, kirekesztő felfogás összhatását, jelentőségét irreálisan eltúlzó, pánikszerű tiltakozási hullám éppen a zsidóellenesek malmára hajtja a vizet. Jelesül, hogy túlreagálással akaratlanul is olyan illúziót kelt, hogy a gyűlölködőknek a ténylegesnél nagyobb befolyásuk és népszerűségük van. Ennek fordítottját vitapartnereim sem tudták - nekem legalábbis – bizonyítani.
Hogyan is érvel Fekete György? Szerinte „Bayer nem akármilyen kenyérkereseti pozícióból követett el akármit, hanem egy országos napilap (jelesül a Magyar Hírlap) főmunkatársaként vétkezett. Olyasmit cselekedett, mintha a buszvezető azzal szórakozna, hogy le- és felszálláskor szándékosan az utasokra csukná az ajtókat, s ezen még jókat röhögne a mikrofonba…” Mondata iskolapélda: egy – kétségtelenül uszítási nyersanyaggá átlényegülő - megnyilatkozásból rögvest fizikai erőszakot vizionál. Aligha véletlen, hogy pont a leírt tettleges inzultus jutott eszébe Bayerről. A sofőr ajtócsukogatása bűncselekmény, hisz szándékos veszélyeztetést jelent. Cikkírónk ténykedése azonban (bármennyire szalonképtelen) mégiscsak egy vélemény. Amely önmagában senkinek a testi épségét nem csorbítja. Példának okáért: ha az Egyesült Államokban valaki az abortuszt, a homoszexualitást vagy Izraelt teljes egészében megbélyegző szónoklatot tart, akkor csupán él a legfontosabb szabadságjoggal. Amit mond, természetesen elvetendő, de nem büntethető. Ha viszont nőgyógyászati rendelőket, melegbárokat vagy zsinagógákat robbant, természetesen drasztikus hatósági intézkedésekkel kell szembenéznie. És szigorú ítélettel.
Magyarországon azonban a zsidóellenesség – néhány izolált esetet leszámítva – verbális szinten rekedt. Még a ténylegesen antiszemita utcai zavargók dühe sem közvetlenül a zsidóság ellen, hanem bizonyos közhatalmi intézmények (rendőrség, köztévé, parlament, stb.) ellen irányul. E sorok írója az internetes lánclevelek gyorsaságával terjedő aláírásgyűjtések mögött valamiféle – alaptalan – félelemérzetet diagnosztizál. Beszéljünk józan paraszti nyelven: Magyarországon a balliberális értelmiség soraiban közhelynek számít, hogy a szélsőjobboldal előretör, mi több, a Köztársaság létét fenyegeti. Mindez nem igaz.
Az utcai garázdálkodás, a hangnem radikalizálódása épphogy a „nemzeti fundamentalisták” marginalizálódását, elerőtlenedő bomlását, hatalomközeliségből való kiszorulását jelzi. 1990-ben a militáns jobboldal – a kormánypárttá váló MDF irányzataként – országházi tényező volt. Csurka még abban a ciklusban önálló pártot és frakciót szervezett, amely – némi apályt követően – ’98-ban már saját jogán vette a parlamenti küszöböt. Tíz éve úgy látszott, a jobboldali radikalizmus pártja megkapaszkodhat a Parlament kapujában, sőt gyarapodhat is. De a rákövetkező két választás igazolta: önálló radikáljobbos kispártnak nemigen van parlamenti létjogosultsága. A Fidesz persze retorikai gesztusokkal igyekezett magához édesgetni a MIÉP-Jobbik szavazókat. De manapság a legtöbb jobbszéli gyűlésen, portálon, rendezvényen Orbánékat zsidóbérenc árulónak tartják. Hisz ráutaló magatartásukkal sok mindent beígértek nekik, amit persze eszük ágában sem volt teljesíteni. A Fideszben eleve is csak hasznos idiótáknak tartották őket. De mostanra káros debilekké váltak. Akik voksot nem hoznak, csak kompromittálnak.
Egyszóval: nálunk momentán semmiféle fasisztavész nem közeleg. Van egy jobbos, populista néppártunk, melynek egyre perifériálisabb, törpe kisebbségi színfoltja a bedarált szélsőjobb maradéka. A demokratikus rend pilléreit nem ingatja szélsőséges áradat. Se a köztereken, sem pedig a választóhelyiségekben. Ha valaha bejut, pl. a Jobbik, az nagyrészt a szoclib értelmiség állandósult farkast kiáltása miatt fog bekövetkezni. Ugyanis a megalapozatlan vészriasztás elsorvasztja a társadalmi immunrendszert. A hamis veszélyérzet megléte éppoly aggályos, mint a reális veszélyérzet hiánya.
Ezt nem tudja – vagy akarja – megérteni Gábor György sem. Aki szerint szó nincs elhatárolódásra való felszólításról, ilyesmiről csak én fantáziálok. Hát, amennyiben óhajtja, belemehetünk néminemű jelentéstani vitába. Szerintem ama kérdés, miszerint Széles Gábor lapkiadói minőségében hogy dönt, „felvállalja-e a lap munkatársi gárdája a kollegiális együttműködést Bayer Zsolttal, és elvárja-e ezt Ön tőlük?”, igenis az elhatárolódást (vagy annak hiányát) feszegeti. Hiszen amennyiben egy újságtulajdonos közli beosztottjaival: nem igényli tőlük, hogy valakivel kooperáljanak, dolgozzanak, együtt húzzák az igát, gyakorlatilag azonos a kirúgással. Legalábbis az én értelmezésemben. E téren pedig – lévén szó magánlapról - változatlanul Fehér Ferenc vélekedését osztanám.
De ugorjunk kicsit. Gábor György – akár egy folyamatábrán – levezeti nekem, hogy Bayer Zsolt okfejtése definitív, vállalt antiszemitizmus. Ez faktum, nem is vitatnám. Azt viszont igen, hogy ez nálunk unikális jelenség volna. Olyat pedig főleg nem bátorkodnék leírni, hogy ez a magyarországi véleményiparban 1945 óta most történik először, így aztán rapid villámreagálást igényel. Hisz ez – ti., hogy zsidók maguknak keresik a bajt, ők tehetnek a közösségüket sújtó diszkriminációról - a legősibb antiszemita toposz. A preventív judeofóbia, hogy a zsidókat önvédelemből szükséges kirekeszteni, máskülönben ők teszik ugyanazt velünk, (ifj. Hegedűs) a pannon zsidógyűlöletnek (is) kimondott fundamentuma. Régi divat a zsidókat tenni felelőssé az őket érő gyűlöletért.
Mellesleg nemcsak a szélsőjobboldalon. 2001-ben, mikor Várszegi Gábor tulajdonába került a Fradi, a népszerű Heti Hetes törzstagjai, Havas Henrik és Verebes István a „Heraus mit uns” jegyében úgy vélték, a zsidó származású Várszegi felelős a csapat megvétele nyomán támadt antiszemita hecckampányért. Akkor ezt Eörsi Mátyás SZDSZ-honatya szóvá tette, de a jelenlegihez mérhető petíciós felháborodás elmaradt. Gábor György szerint egyedivé teszi a dolgot, hogy Bayer személyében „mindezt nem egy, a szellemi és közéleti perifériára szorult szerző fejti ki (mondjuk Szentmihályi Szabó Péter, avagy a Kurucinfó valamely erőssége), hanem a jobboldali sajtó egyik meghatározó személyisége, korábbiakban a Magyar Nemzet és a HírTV, manapság a Magyar Hírlap és az Echo TV frontembere, a hatalomra jó eséllyel pályázó ellenzéki párt legbensőbb körének kedvelt, elfogadott és megbecsült tagja.”
Én viszont úgy látom, Bayer éppúgy periférián van, mint Szentmihályi. Nem csoda, hogy ugyanazon lapnál dolgoznak. A Fidesz hárommillió szavazójának töredéke azonosul csak a fent emlegetett orgánumok radikálisan jobbos szellemiségével. Többségük ugyanis szimpla, apolitikus protest-voksoló. De ama hangvétel, melyet Bayer reprezentál, még az ősjobboldali tömegbázison belül is kisebbségben van. Őt a Fidesz-holdudvar médiastratégiái arra használják, hogy egy jól időzített zsidózással megakadályozza néhány százaléknyi „vérjobbos” dezertálását a néppártból, lehetetlenné téve egy önálló nemzeti fundamentalista kispárt parlamenti küszöbugrását. Produkciói egy belterjes, szűk néző-és olvasóközönséget céloznak. A kisemberek tömegeit hidegen hagyják. Bayert épp az ilyenféle reagálások emelik önnön jelentősége fölé. Az efféle petíciók szerzői gyakran hivatkoznak rá, miszerint bezzeg Nyugaton. De könyörgöm: előfordulhatna, hogy az USA-ban washingtoni, New York-i, bostoni, Los Angeles-i főáramú értelmiségek tiltakozzanak azért, mivel egy montanai tévéprédikátor vagy texasi hírlapíró homofób, rasszista, bigott frázisokat szór? Nem, ugyanis ott az effélét helyi értékén kezelik.
Gábor György említi Széles válaszát. Értelmezési disputát folytathatna Fekete Györggyel a tőlem származó azon kijelentésről, miszerint „jellemző Széles Gábor hozzáállására, hogy Bayer mentségére Landeszman György főrabbi magyarságot ócsárló (joggal elítélt) mondatait hozza fel. Mintha az egyik mentené a másikat”, miként jelentheti azt, amit Fekete György tulajdonít neki. Éspedig, hogy „szerzőnk nem talál kivetnivalót Landeszmann György főrabbi valamikori pár szerencsétlen mondatának Széles Gábor nagytőkés laptulajdonos – Bayer kenyéradója – által történt fölemlegetésében (aki ekként próbálta kettőjük felelősségét elkenni a botrányban).” Végül pedig szívderítő, hogy a két bírálóm - és a hozzájuk e téren csatlakozó Szalai Erzsébet - így pártját fogták Krausz Tamásnak. (Érdekes, a másik, általam elmarasztalóan említett aláírónak, Kende Péternek nem, pedig nyilván neki is jólesett volna.)
Krausz Gulagról vallott nézeteit sokszor ízekre bontottam már. Helyhiány miatt ezek ismertetését mellőzném. De álljon itt egy mondat: „a tőkerendszerrel szemben nem létezik másik alternatíva, mint a nemzeti szocializmus, remélhetőleg annak új formája, amelynek gyakorlati kipróbálásához oly sok tapasztalatot, gazdag örökséget hagyott hátra az elmúló század világtörténete”. Botrányos ugye? Kérem Gábor, Fekete és Szalai kollégákat, hogy a fentírt mondatban a nemzeti szocializmusból töröljék a „nemzeti” jelzőt. S akkor megkapják summázatát Krausz Tamás cikkének, amely a Múltunk c. politikatörténeti folyóirat 2000/1. számában jelent meg. Ugyanezen írásában a neves(nek tartott) tudós a világ sorsára nézve pozitívnak tartja olyan tömeggyilkosok munkásságát, mint Lenin és Che Guevara. Ha jól tudom, ez ügyben sem volt tiltakozó aláírásgyűjtés. Holott Krausz MSZP-s platformvezetőségi tag. Tehát ugyanúgy politikaközeli, mint Bayer. Csak nem a kettős mérce esetének fennforgását láthatjuk itt demonstrálódni?
Papp László Tamás