A Gyurcsány- rezidencia © Marton Szilvia

Gyurcsány Ferencet azzal vádolja a Fidesz verbális ökle, Szijjártó bizottsági elnök, hogy házastársa villáját csupán falból adták hasznosításba közös cégüknek. Azért, hogy kamu papírokkal, színlelt jogviszony révén,  megspórolják adójuk jelentős részének befizetését. 

Ha a miniszterelnök valóban így tett jó évtizede nagyvállalkozóként, mindezzel aligha volt egyedül. Ismerve az adómorált, tudható, az ilyen trükkök szinte hétköznapinak mondhatóak üzleti körökben. Valószínűleg egy kisebb hadsereget lehetne felszerelni, mobilizálni és szállásolni azokkal a “cégesnek” bejelentett, valójában szinte kizárólag magáncélokra használt lakásokkal, gépkocsikkal, rádiótelefonokkal, stb., amelyek ebben a pillanatban léteznek országunkban.

E sorok írójának hajdani egyetemén az ország egyik leggazdagabb sztárügyvédjének fia szociális támogatásban részesült. Mégpedig azért, mivel a papa több száz négyzetméteres háza nem a család, hanem a cég nevén volt. Így a gyerek jogilag “hajléktalannak” minősült, mert az ingatlan nem számított bele az elbírálásba. A dolog, amivel a koalíció fejét gyanúsítja ellenzéke – akárhogy is volt – jogilag rég elévült már. De politikailag nem, és robbanásveszélyes marad odáig, amíg Gyurcsány a közéletet jelentő deszkákon egyensúlyoz. És ha Szíjjártó Péter verziója bebizonyosodik, a kormánypártok sokkal nagyobb árat fizetnek érte, mint amennyit a miniszterelnök családja esetleg nyert a tranzakción.

Persze a kilencvenes évek derekán a sikeres yuppie Gyurcsány valószínűleg elmeorvosért kiáltott volna, ha azzal kezdik traktálni, egyszer ő vezeti majd a kormányt. Mondhatnánk erre: nem azért kell becsületesnek lenni, mert később politikusok lehetünk, hanem egyszerűen azért, mert így illik. Azt is felhozhatnánk, hogy bezzeg a nyugati világban, ahová igyekszünk, gyakran még az emberölést is könnyebb megúszni, mint az adócsalást (lásd Al Capone).

Valóban, a Lajtán túl jóval nehezebben lehet fiktív szerződéssel kibújni a közteher lerovása alól. Ahogy az sem fordulhatna elő, hogy tetemes köztartozással bíró pártközeli fantomcégeket az APEH orra előtt rásózzanak külföldi “vendégmunkásokra.” És csakugyan nemegyszer kérdezzük, hogy lehet minálunk olyan stikliket is megúszni, amikért Párizsban vagy Los Angelesben börtöncella várná a delikvenst.  Ne gondoljuk, hogy az adóhivatal és a rendőrség hülye volt, és másfél évtizede nem tudta felfedni sok vállalkozó bevallott minimálbére és úszómedencés háza közti paradoxont.

Megkockáztatunk egy teóriát: az elmúlt időszakban a mindenkori vezetésnek tán fontosabb volt, hogy a sokáig elnyomott magántulajdon – ha piszkos húzásokkal, itt-ott törvénytelenül is, de – működjön, erősödjön, hasznot termeljen, állásokat teremtsen, minthogy az adókat maradéktalan bevasalja, gátolva ezzel a tőke „virágzását”. Akár el is gondolkozhatnánk az élet furcsaságain: Gyurcsány a feketemunka-és közteherfronton tett javaslataival pontot akar tenni annak a provizórikus id őszaknak a végére, amelynek maga is haszonélvezője volt. Annyi bizonyos, az affér óhatatlanul felidézi a választások előtt rendszeresen terjedő szóbeszédet: „ezek is lopnak, azok is lopnak, de ezek már annyit loptak, hogy a következő négy évben már visszafoghatják magukat….”