Csapody Tamás

Nem álruhás Mátyás királyok ők, hanem a néppel együtt élő, nagyra nőtt királyfiak, akik ingujjban kvaterkáznak az egyszerű nép parasztfiaival és tanulóifjúságával. A politikai marketing szabályai szerint netvörkingeznek, hogy elérjék a bizonytalan vagy adatközlésre nem hajlandó szavazópolgárokat.

A politikai kör politikai négyszögesítésére itthon először a Fidesz jött rá. A 2002. évi két választási forduló között életre hívta utcára özönlő, majd a pártszalonokba és pártszékházakba visszavonuló szabadcsapatait, a polgári köröket. A vezér lekezelt az echte civilekkel, és azóta sem szűnik a civil szféra pártosítása. A (volt) civilekből álló (párt)piramis alján laza, de tenni és főleg kommunikálni kész társadalmi szövet jött létre, amelynek már nem fontos a párttagság, de elköteleződésükhöz immár nem férhet kétség.

A Bibó-tanulmányokon fölnőtt Orbán pontosan emlékszik, hogy a szabad-ság (itt: hálózatok) kis köreiben van a győzelem biztosítéka, ezért újabb és újabb hálózatok kiépítésébe kezdett. Mindenki megkapja a maga hálózatát, így a falusiaknak létrejön a falu-parlament, az értelmiségiek-nek a Nemzeti Konzul-tációs Testület. Mindez pártpénzből (tehát részben közadókból), pártinfrastruktúrával, párt-alkalmazottakkal, pártideo-lógiával, és teszi ezt Orbán pártvezérként, amúgy nemzeti elköteleződésből, és természetesen civilként.

A Medgyessy-Kovács-Kiss vezette baloldal sokáig kereste a saját "polgári körök" létrehozásának mikéntjét, de a hálózat csak nem akart összeállni. Gyurcsánynak sem megy könnyen, de azért miniszterelnöksége elején létrehozta a fizetés nélkül dolgozó, valóban civilekből álló szakértői és tanácsadó testületeit, hogy azután hivatásos politikusokat nevezzen ki az élükre (anticivil kontroll!). Legújabb hálózatépítő ötlete viszont vetekszik az orbáni koncepcióval. A korosodó MSZP-nek a szavazókorba lépő fiatalokat, a Fidesz-generációnál fiatalabbakat akarja megnyerni, ami egyben hosszú távú politikai befektetés. A kormányfő előbb Győrben, majd a többi egyetemi városban (felsőoktatási intézményekben) egy (párt)alapítvány (ál)civil vezetőjeként együttgondolkodásra és együttes játékra hívott. Az amőbának nevezett internetes politikai csapatjáték guruja maga Gyurcsány, lebonyolítója maga a párt. A kevés személyes fellépést igénylő, de a háttérben virtuálisan élő és virulensen terjedő pártmozgalom-kezdemény mindenképpen gazdaságosan üzemeltethető, és versenyképes lehet a polgári körökkel, de terjedése nem az amőbázás, hanem az internet-hozzáférés szabályai szerint fog alakulni.

A két nagy párt tehát fogást keres a civil szférán, igyekszik rátelepedni a már működő hálózatokra, vagy ennek hiányában maga épít ki hálózatokat. A bejutási küszöbön táncoló pártok problémája éppen az lehet, hogy alulmaradnak a politikai hálózatépítésben. A pártháló befonja a mindennapjainkat, és ki akarva, ki akaratlanul egyháztagból, szakszervezeti tagból, gazdából egyszer csak pártkatona lesz. A direkt pártpolitikai célkitűzéseket támogató, különböző nevekkel illetett testületek civil tagjai azt hiszik, továbbra is civilek tudnak maradni, miközben csak formális szakmai legitimációt adó pártkitűzőkké válnak politikusok gallérján. Mindannyiunknak jobb lenne, ha a párt- és állami vezetők - polgári köröstül, tanácsadóstul, amőbástul - végre belátnák, hogy kiszakadtak a civil társadalomból.

CSAPODY TAMÁS

(A szerző jogász, szociológus)