HVG: Milyen érzés volt partvonalon kívülről szemlélni az információs szabadságról szóló törvényjavaslat parlamenti vitáját?

M. L.: Abszolút nem érzem magam kívülállónak, olyannyira, hogy az

Majtényi László

A Pécsi Tudományegyetem docense. Jelenleg ügyvédkedik, de továbbra is kizárólag az adatvédelemmel és az információs szabadsággal foglal-kozik a Magyar Köztársaság első adatvédelmi biztosa. Ombudsmani megbízatásának lejártakor állami kitüntetést kapott, de ennél sokkal büszkébb a Régi Magyar Nemzetesek Társasága által adományozott emlékplakettre, valamint a "privacy" kultúrá-jának megteremtéséért kapott Pozitív Nagy Testvér-díjra. Az általa vezetett Eötvös Károly Közpolitikai Intézet pártoktól független szellemi műhelyként működik.

elektronikus információszabadságról szóló törvény gondolata az Eötvös Károly Közpolitikai Intézetben fogant, és a hírközlési, valamint az igazságügyi tárca megbízásából több mint egy évig dolgoztunk az előkészítésén. Gyakorlatilag az összes fontos külföldi példát feldolgoztuk, és, miután a koncepciót eljuttattuk a külföldi résztvevőknek, olyan nemzetközi konferenciát szerveztünk tavaly Budapesten, amelyre a téma legnevesebb szakértőit sikerült meghívni. Mindennek a végeredménye egy keményfedeles kötet lett, ami azért is érdekes, mert az elektronikus információszabadságnak nemcsak a hazai, de a nemzetközi szakirodalma is szegényes. A jogalkotó számára, ha nem is pontos jogszabályszöveget, de norma közeli javaslatot készítettünk, különböző döntési, választási lehetőségekkel. Én a szövegezés fázisától már tudatosan távol maradtam, megfogadva a közismert tanácsot, hogy jobb nem tudni, hogyan készül a kolbász és a törvény. Tudnék mesélni, milyen ellenkampány folyt a koncepció ellen, illetve miként próbálták felpuhítani.

HVG: Akkor itt az alkalom: meséljen!

© Müller Judit

M. L.: Erről a Miniszterelnöki Hivatalban kellene érdeklődni; részben bürokratikus önérdekből, részben egyszerű félreértés miatt sokan nem rajongtak a gondolatért. Ahol működik már az elektronikus információszabadságról szóló törvény, ott sehol sem omlott össze emiatt az állam. Való igaz, Amerikában évi kétmillió adatkérés érkezik a kormányszervekhez, ez mégsem teremt kezelhetetlen helyzetet. De Magyarországon is zajlik szerves fejlődés a közigazgatásban. Száz körül van azon jogszabályok, egyéb normák száma, amelyek elektronikus közzétételt írnak elő vagy tesznek lehetővé - a balatoni rendezési tervtől társasági közgyűlésekig. Most az új törvény legfontosabb elve annak rögzítése, hogy az állampolgárok személyazonosságuk felfedése nélkül, névtelenül és ingyen jogosultak elektronikusan is kérdezni, amire az állam a polgár által kért formátumban válaszolni köteles. A közhatalom pedig a közinformációk törvényben meghatározott tömegét kérés nélkül is köteles honlapon nyilvánossá tenni. Miközben a hagyományos információszabadságot is meg kell védenünk.

HVG: Milyen ellenérdekek keresztezhetik ezt? Egyszerűen a kényelmesség? Netán attól tartanak egyesek, hogy az elektronikus levelezgetés a közigazgatásban az érdemi munkától, esetleg a kávézástól vonná el az értékes időt?

M. L.: Nevetséges üzleti szempontok is említhetők, hisz a papíralapú állami kiadványok forgalma esetleg vissza fog szorulni azzal, hogy jogszabályok, bírósági ítéletek ingyen hozzáférhetők lesznek elektronikus úton. Aki idáig bennfentes állami információk eladásából élt meg, üzleti értelemben éhen fog halni. És nagyon jó, hogy ez így történik. Mélységesen erkölcstelen, hogy a mi adónkból működő állam közérdekű információkat hoz létre, és azokat nekünk meg kell vásárolnunk. Persze a jelentős hozzáadott értéket is produkáló vállalkozások - például azok, amelyek jogszabálygyűjteményeket, bírósági ítéleteket, szakértői véleményeket is kínálnak jól kereshető formában - továbbra is meg fognak élni. A jogszabályok és az azok értelmezését segítő bírói ítéletek elektronikus elérhetősége az Európa Tanácsnak is régi elvárása, számunkra pedig a jogállami forradalom egyik fontos, de máig elodázott követelése. Nincs információszabadság a jogszabályok és az ítéletek ismerete nélkül, ezt nem pótolja, ha egyesek "zanzákat" készítenek a kiválasztott bírósági döntésekből.

HVG: Miként reménykedhet abban, hogy "elektronikus közkinccsé" tehetők az ítéletek, amikor sokszor a nyilvános verdikteknek is csak a röviden, szóban kihirdetett indoklása ismerhető meg?

M. L.: Felfoghatatlan, hogy a bíróságokon miért általános az ítéletek utólagos írásba foglalása. Aki komolyan veszi a jogalkalmazói munkát, igazolni tudja, amit az ombudsmani állásfoglalások megszövegezésekor is tapasztaltam: sok jónak tűnő gondolat nem állja ki a papír vagy a klaviatúra próbáját, sokszor fogalmazás közben jöttem rá alapvető tévedéseimre. Egyszerűen szánalmasnak tartom, amikor bírák nehéz perekben, bonyolult ítéletet hirdetve keresik a szavakat, mert nincs írásba foglalva a verdiktjük. Ezt magyarázhatja ugyan a túlterheltségük, mégis bizarr, hogy ügyvédek, ügyészek köreiben legendák keringenek a szóban kihirdetett döntés és a későbbi írott ítélet ellentmondásairól, eltéréseiről.

HVG: Az egyik legnagyobb visszalépés az újságírók bírósági iratbetekintési jogának megszüntetése volt, ami rendkívül megnehezíti, esetenként gyakorlatilag lehetetlenné teszi a pontos és objektív tudósítást a közérdekű vagy kiemelt közérdeklődésre számot tartó perekről. Érezhető társadalmi igény az igazságszolgáltatás megismerhetőbbé tételére?

M. L.: A periratok korlátozás nélküli, teljes nyilvánosságát soha nem támogatnám, elfogadhatatlannak tartom például, hogy egy elmeszakértői vélemény megismerhetővé váljon. A jelenlegi szabályokat persze meg kellene változtatni. Most olyan abszurd szabályok fordulhatnak elő, hogy egy nyilvános tárgyaláson hangfelvétel készítéséhez minden résztvevőnek, még a közönség tagjainak az engedélyét is kérni kell. Sok éve mondom, a megoldás az igazságügyi nyilvánosságról szóló törvény megalkotása lenne. Én az ítéletben megnyilvánuló jogi döntés megismerhetőségét tartom a legfontosabbnak, miközben a személyes adatokat - kivéve a közszereplőkét, közfeladatot ellátó személyekét - indokolt védelemben részesíteni. Ezt legalább az elektronikus információszabadságról szóló törvény megadja.

HVG: Nem lát ebben némi ellentmondást? Nevezetesen, hogy ön és utóda, Péterfalvi Attila egyszerre próbálják védeni a személyes adatokat és elősegíteni az információs szabadságot. Mintha személyiségük egyik fele küzdene a másikkal.

M. L.: Igen, lehet mondani, hogy két macska voltam álmomban, és egymással játszottam, de szerintem jó ez a modell. Kiinduló gondolatunk a kádári elv megfordítása volt, az, hogy az állam váljon átláthatóvá, a közérdekű adatok legyenek nyilvánosan hozzáférhetők, míg a személyes titkok kapjanak erőteljes védelmet. A személyiség transzparenssé válása és a közérdekű adatok eltitkolása egyaránt szabadsághiányt okoz. A két érdeket össze lehet hangolni, s ennek szinoptikus együttszabályozása mára külföldön is elismert, igazi hungarikummá vált.

HVG: Valóban sikeresnek érzi az összehangolást? Nem tart attól, hogy a mérleg mára teljesen elbillent az információs szabadságtól az adatvédelem irányába?

M. L.: A magyar társadalomban hagyományosan rosszul áll az információs szabadság ügye. Minket például kevésbé zavar állami vezetőink akár bizonyított korruptsága, mint az észak-európai választókat. Furcsállom azt is, hogy az elektronikus információszabadságról szóló törvényjavaslat parlamenti vitája se a politikusok, se a társadalom vagy az újságírók körében nem váltott ki különösebb érdeklődést. Pedig az ország lakosságának legalább 15 százalékát nagyon komolyan érintik ezek a kérdések. Ráadásul olyan 15 százalékot, amelyik nem köthető pártokhoz, jobb- vagy baloldalhoz, legfontosabb ismertetőjelük sokkal inkább a számítógép- és internethasználat. Ami az arányokat illeti, abból, hogy egy rendszer nem működik jól, nem következik az, hogy maga a rendszer rossz. Az államfőválasztási botrány miatt felesleges lenne megváltoztatni a választási szabályokat. A jogállam egyáltalán nem azt jelenti, hogy a politikai rendszer vagy az állam jól működik, erre csak esélyt ad, arra viszont garanciákat nyújt, hogy a szuverén módon gondolkodó személyeket, legyenek akár az államhatalom ellenőrei, megvédje. Arra nincs semmilyen biztosíték, hogy az alkotmánybíróság, a bíróság, az ombudsman jó döntéseket hozzon, csak arra, hogy ha van képessége, ambíciója, akár politikai, akár populista nyomással szemben védett módon dönthessen.

HVG: Ön személyesen korteskedett Sólyom László államelnökké választásáért, és független szakértőként segítette az elektronikus információszabadság megteremtését. Ezek kivételek, "rendszerhibák", vagy beleszólhat-e egy civil is érdemben a politikai döntéshozatalba?

M. L.: Noha a jogállami forradalom elbukott, nem sikerült kiemelni a nemzetet a korábbi vircsaftból, és elmulasztottuk az 1848-ashoz fogható kegyelmi pillanatot a rendszerváltás után, a helyzet soha nem teljesen reménytelen. Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet mint pártoktól független, de vállaltan szabadelvű értékeket képviselő szellemi műhely a nyugati think tank mintájára két feladatot tűzött maga elé: a politikai döntéshozókat rávenni, hogy olyasmit tegyenek, ami maguktól nem jutna eszükbe, vagy nem szánnák rá magukat - vagy arra rávezetni őket, hogy mit ne tegyenek, amit pedig szívesen megtennének.

FAHIDI GERGELY