Az elhullajtott marxi magocskák hajtásai a legváratlanabb helyeken dugják ki a fejüket. Itt van mindjárt a modern világ adórendjének elvi alapvetése: fizetsz egyrészt azért, mert a közteher viselése általános szabály, másrészt egy kicsivel többet az átlagnál - tehetséged, szorgalmad jutalmául, a szolidaritás okán. Az ideával nem is lenne baj, csak megint az a fránya gyakorlat! Merthogy jöttek-jönnek a kivételek, a kedvezmények, a mentességek, hogy ki, mely mértékben és mikor nem sorolandó a mindenkihez. Az újabb és újabb adópróbálkozásokkal a fentiek miatt pedig úgy vagyunk, mint a magyar focival: biztosan tudható az eredmény, mégis reménykedve kukkantunk bele újra és újra, hátha.

Luxusadó. Jól hangzik így, választások előtt, és ilyen még nem volt. Vagy mégis, csak másként hívják? Ha belelapozunk a helyi adókról szóló törvény építményadót ismertető soraiba, legalábbis elbizonytalanodunk. Olvasható ott ugyanis az adótárgy forgalmi értéke alapján kivethető változat is, amely - ismereteim szerint - sehol sem működik e honban. Lévén hogy az önkormányzat dolga volna ott (is?) a forgalmi érték megállapítása, amiről az utóbbi 15 évben bebizonyosodott, lehetetlen vállalkozás.

Jó, most kapnának egy sillabuszt, miszerint a fővárosi I. kerületben egy önálló lakóépület értéke négyzetméterenként 350-800 ezer forint, és a két határérték közé az adott háztípus, lakókörnyezet alapján az adóhatóság által belőtt érték szolgáltatná az adó alapját, bizonyos korrekciós tételek figyelembevételével. Arra, hogy a házban éppen térdig ér a guanó, vagy hogy - konkrét példa - csak a konyha felszerelése 80 millióba került, a rendszer persze képtelen reagálni. Hát akkor olyan alaptalan a gyanú, miszerint már alkotóik is a biztos bukásra ítélték művüket? Mert ha nem, akkor ugyan miért mellőzték az önadózás bevált módozatát? A saját ingatlana értékét csak tudja mindenki, annak alapján kinek-kinek tessék szépen bevallania a luxusadóját - éspedig a maga felelősségére! Hogy tévedhet a tulajdonos az értéket illetően? Majd segít neki kirívó esetben az adóhatóság, ami egy kicsit drágább lesz ugyan, mint egy profi ingatlanbecslő munkadíja, de hát tetszettek volna jóban lenni az összes szomszéddal!

Ekho. Protekciós adó ez is, miként öregebb testvére, az eva. Lehet, hogy sérti némely önzetlen lelkek erősen kifinomult igazságérzetét, ám ha az eredmény a korábbinál többet hoz a konyhára, a többség gyaníthatóan fátylat borít rá. Lásd még: Kádár alatt jobb volt! Különben pedig a helyzet immár egészen komikusan kezd hasonlítani arra, amikor valaki saját magával sakkozik, és megpróbál túljárni a partnere eszén. Jelen esetben az állam bácsi és különös kegyét élvező kedvencei az üres tb-kassza fölött kacsintanak össze cinkosan, miközben a kiközösített balfácánok szorgosan potyogtathatják bele továbbra is utolsó garasaikat. Csak egyetlen kérdést: ugyan miben különbözik a tb-kötelezettséget illetően a színész vagy az újságíró státusától egy vagyonőré?  Akinek a munkaközvetítőben azt mondják, ha semmi sem jut eszébe, még elmehet biztonsági őrnek, és aki igazán rászorulna a szolidaritásra.

Egyébként pedig tiszta vizet kellene önteni a pohárba, ami a mai szintű számítástechnikával egyáltalán nem lenne ördöngösség. Egyénekre lebontva kellene pontos nyilvántartás a befizetett közterhekről és az igénybe vett állami juttatásokról, hogy az így kialakított világos kép alapján fel lehessen állítani egy egészen új, ámde valóban igazságos közteher-viselési rendszert.

Ha pedig illetékes helyen a fenti sorok is a szokásos értetlenségbe fulladnának, akkor a helyzet a tájékozatlan Mikuláséhoz lenne hasonló, aki beszédhibás gyerekeket kérdez, milyen ajándékot szeretnének, és az érthetetlen válaszokra a fejét csóválja: "Ha hülyéskedtek, senki sem kap ajándékot!"

(A szerző adószakértő)